Ha valaki megkérdezné tőlem, mitől lesz valaki jó apa, valószínűleg nem tudnék egyetlen mondattal válaszolni. Nem azért, mert ne tudnám. Hanem azért, mert a válasz nem egy mondatból áll, hanem emlékek százából.
(Fotó: Pexels.com)
Kislányként természetesnek vettem, hogy apa mindig ott van. Hogy ha valami baj történik, ő majd megoldja. Hogy ha valamitől félek, akkor mellém áll. Hogy ha valami nem sikerül, megnyugtat. Csak felnőttként jöttem rá, milyen hatalmas ajándék az, ha egy lány életében az apa az első számú védvonal. A biztonság. Az a biztos pont, amiről tudod, hogy ott lesz, akármi történik. Nekem az apukám ilyen volt, és még most is ilyen.
Apa megengedhette magának, hogy néha a „jó zsaru” legyen, mert tudta, hogy anya közben megtartja a kereteket. És talán anya is könnyebben vállalta a szigorúbb szerepet, mert tudta, hogy apa közben gondoskodik arról, hogy a gyerekkorom tele legyen nevetéssel, spontaneitással és egy-két plusz meggyes rétessel. Ma már azt gondolom, hogy valójában mindketten ugyanazon az oldalon álltak. Csak más eszközökkel mutatták ki a szeretetüket. És milyen szerencsés voltam, hogy mindkettőből bőven kaptam.
Nem emlékszem nagy, világmegváltó beszélgetésekre. Nem emlékszem drámai pillanatokra sem. Arra viszont nagyon is emlékszem, hogy mennyi időt töltött velem.
Arra, hogy lent tollasoztunk a lakótelep parkjában, hogy pingpongoztunk, hogy amint május elsején megnyitottak a strandok, ő már szervezte is az első strandolást. Szerintem jobban várta, mint én. Sőt biztosan tudom, a mai napig jobban várja, csak már sajnos nem tudok vele ott lenni az első sajtos-tejfölös lángosnál.
(Fotó: Pexels.com)
A nyarak tele voltak közös fürdésekkel, kirándulásokkal és olyan hétvégékkel, amikor egyszerűen csak együtt voltunk: társasoztunk, autókáztunk, éttermeztünk.
Az apukám mindig jelen volt. Szombatonként is gyakran vitt magával dolgozni. Akkor ezt óriási kalandnak éreztem. Felnőttként már látom, hogy valószínűleg egyszerűbb lett volna nélkülem. Mégis vitt. Mert szíveseen vigyázott rám és foglalkozott velem, sosem voltam teher. Akkor sem, amikor elvettem a szombati ujságjának a mellékletét, pedig ő is mindig arra pályázott. Ő olvasta a saját részét, én az enyémet. Aztán együtt fejtettünk rejtvényt. Ma már szinte romantikusnak tűnik ez a kép egy olyan világban, ahol mindenki a telefonját nézi. Nekünk akkor ez volt a közös idő.
Apával hétvégenként gyakran felemlegetjük a pékséges szombatokat is, amikor nem csak a pocakom méretű kakaóscsiga lehetett az enyém, mertha megláttam a meggyes rétest, és egy kicsit tovább néztem a kelleténél, valahogy mindig az is bekerült a zacskóba. Nem a sütemény számított igazán, hanem az érzés. Az, hogy észrevette az apró vágyamat. Hogy örömet akart szerezni. Hogy fontos volt számára a mosolyom.
A pszichológusok szerint az apa-lánya kapcsolat különleges szerepet játszik egy nő önbizalmának kialakulásában. Az apa az első férfi az életünkben, akitől megtapasztaljuk, milyen érzés szeretve, elfogadva és biztonságban lenni.
A pszichológusok gyakran beszélnek arról, milyen meghatározó szerepe van egy lány életében az édesapjának. Az apa az első férfi, akitől megtanuljuk, milyen az elfogadás, a biztonság és a feltétel nélküli szeretet. De azt hiszem, ezt nem a nagy szavak tanítják meg nekünk. Nem az ünnepi beszédek vagy a tökéletesen megfogalmazott életleckék. Hanem a mindennapok. Az, hogy ott van. Hogy időt szán ránk. Hogy figyel. Hogy velünk nevet. Hogy emlékeket gyűjt velünk.
(Fotó: Pexels.com)
A kutatások szerint nem a tökéletes szülői teljesítmény számít a legtöbbet, hanem az, hogy az apa figyeljen, meghallgassa a gyermekét, és időt töltsön vele. A gyerekek ugyanis gyakran nem a nagy ajándékokra vagy különleges eseményekre emlékeznek vissza, hanem azokra az apró hétköznapi pillanatokra, amikor érezték, hogy fontosak valaki számára
Gyerekként természetesnek vettem, hogy apa ott van. Csak felnőttként értettem meg, hogy valójában ez volt az egyik legnagyobb ajándék, amit kaphattam tőle.
A jó apa az, aki jelen van a gyermeke életében. Aki a sok teendő, munka és fáradtság mellett is talál időt arra, hogy együtt pingpongozzon, kiránduljon, strandoljon vagy csak megfejtsen egy keresztrejtvényt a lányával.
Az évek múlásával a gyerekkori emlékek közül sok elhalványul. Nem emlékszünk minden nyaralásra, minden ajándékra vagy minden beszélgetésre. De arra emlékszünk, milyen érzés volt valaki mellett felnőni. Arra, hogy vártuk-e, amikor hazaér. Arra, hogy meg tudott-e nevettetni. Arra, hogy biztonságban éreztük-e magunkat mellette. Talán végül ez az, amit egy igazán jó apa hátrahagy maga után.
