(Forrás: Pexels)
Az első gyerek iskolakezdése különösen érzékeny pont a legtöbb család életében. Az öröm és izgatott várakozás helyett sokszor szorongással teli időszak az egész családnak. A szülők szeretnének mindent jól csinálni, és közben folyamatosan azt érzik, hogy talán nem tesznek eleget: vajon elég ügyes a gyerek, be tud-e majd illeszkedni, tud-e majd figyelni, nem marad-e le a többiekhez képest? Ez a bizonytalanság könnyen vezet oda, hogy listákat keresnek, fejlesztésekre járatják a gyereket, vagy otthon kezdik „előtanítani” az iskolai anyagot.
Pedig a szakemberek régóta hangsúlyozzák: az iskolaérettség nem azon múlik, hogy a gyerek hány betűt ismer vagy tud-e számolni. Vekerdy Tamás egyik legismertebb gondolata szerint
„Nem iskolás megy az iskolába.”
Vagyis a gyerekek többsége még nem kész arra a fajta teljesítményre, amit sokszor elvárunk tőlük – és ez teljesen rendben van. Az első éveknek épp az lenne a feladata, hogy ebbe belenőjenek, nem pedig az, hogy már az indulásnál kész „kisdiákok” legyenek.
Sok szülőben ott motoszkál a kérdés a nyár közeledtével: mit kell tudnia a gyereknek szeptemberre? Mire kell „felkészíteni”, és hogyan érdemes ezt jól csinálni? Hol van az a pont, ahol a támogatás még segít, és hol kezdődik az a nyomás, ami inkább árt, mint használ?
Ezekre a dilemmákra kerestünk válaszokat egy gyakorló pedagógus segítségével, Mosonyi Veronikával, akit arról kérdeztük, mit tapasztal ebből a mindennapokban. Pedagógusként nagy figyelmet fordít arra, hogy az óvodából érkező gyerekeknek legyen idejük fokozatosan átállni az iskolai működésre, ne egyik napról a másikra kelljen alkalmazkodniuk az új elvárásokhoz. Emellett gyerekjóga-oktatóként pontosan látja, hogy a mozgás, a ráhangolódás és különböző egyszerű gyakorlatok mennyire segíthetik a koncentrációt és a fókuszt – ezeket tudatosan be is építi a mindennapi munkájába.
(Forrás: Pexels)
Legyen öröm a tanulás
Mosonyi Veronika szerint fontos azzal kezdeni, hogy a szülők alapvető szándéka nemhogy nem probléma, hanem kifejezetten pozitív. A legtöbben nem teljesítményt hajszolnak, hanem azt szeretnék, hogy a gyerekük boldog iskolás legyen, jól érezze magát az iskolában, legyenek barátai, és ne kudarcként élje meg az első éveket.
„A legfőbb elvárás, hogy boldog iskolás legyen a gyermek, örömmel tanuljon, és könnyedén beilleszkedjen az új közösségbe. Szerencsére ma már nem divat az a szülői elvárás, hogy karácsonyig meg kell tanulni a gyerkőcnek olvasni”
– mondta, hozzátéve, hogy a gond inkább az, hogy miközben a hangsúly a gyerek jóllétén lenne, a gyakorlatban mégis könnyen eltolódik a fókusz a teljesítmény irányába – gyakran észrevétlenül.
Ugyanakkor egy másik jelenség is egyre gyakrabban megjelenik: a szülők néha olyan területeken várnak megoldást az iskolától, amelyek valójában otthon alapozódnak meg.
„Néha olyan nevelési kérdéseket hárítanak a szülők a pedagógusra, amik valójában a szülők feladata és kompetenciája lenne. Gondolok itt a helyes étkezési, mosdóhasználati szokásokra, vagy alapvető illemtani kérdésekre.”
A tanítónő arra is rámutat, hogy sokszor nehzezen indul be a megfelelő kommunikáció a szülő-gyerek-tanító vonatkozásában, ami a szülői együttműködésre is rányomja a bélyegét. Gyakori eset, hogy a gyermek otthoni beszámolói „torzítottak”, esetleg (igaztalanul) másokat vádol. „Ilyenkor hallgassuk meg, higgyük el érzelmeit, érdeklődjünk a részletekről, biztosítsuk, hogy segítünk neki. Az érzései, amikről beszámol, mindig igazak az adott pillanatban, de az események elbeszélésében lehet torzítás a saját maga védelmében. Ez normális jelenség ebben az életkorban.”
„Gyakori tapasztalat, hogy bizonyos konfliktusos esetekben a szülőknek nehezen megy az együttműködés a pedagógusokkal, vagy akár a másik gyerek szüleivel. Esetlegesen egy könnyebben elsimítható problémából hatalmas ügyet csinálnak. Szánjunk időt a beszélgetésre, mert jobb belátásra téríthető minden gyerek! Pláne, ha jó példát lát a családi környezetben is! Ilyenkor az a tapasztalat, hogy hiányzik a legfontosabb: a bizalom – gyerekben és a tanítóban.”
(Forrás: Pexels)
A túlzott elvárások csendben épülnek be
Sokszor nem is tudatos döntés eredménye, hogy a szülők túl sokat várnak el. Inkább apró lépések sorozata: egy kis gyakorlás, egy plusz feladatlap, egy „még ezt tanuljuk meg, hogy könnyebb legyen”. Csakhogy ezek összeadódnak, és egy idő után a gyerek azt élheti meg, hogy az iskola valami olyan hely, ahol folyamatosan teljesíteni kell – már jóval azelőtt, hogy egyáltalán belépett volna.
„Némely szülő már elsős gyermekének magasra emeli a lécet, hihetetlen energiával gyakoroltat, plusz szorgalmit csináltat és küzd a gyerek helyett a jobb pontokért, értékelésért. Ne siettessük a tanulásban!”
– hívja fel a figyelmet Veronika, ahogy azt is fontos szem előtt tartani, hogy minden gyermeknek más a ritmusa, fejlődési üteme. Valaki már olvasni is tud, mire iskolába érkezik, van, akinek ez nehezebben megy. Mindebből azonban nem lehet és nem is szabad messzemenő következtetéseket levonni. Az állandó gyakoroltatás rövid távon akár megnyugtató lehet a szülőnek, hiszen úgy érzi, mindent megtett. A gyerek szempontjából viszont könnyen szorongássá alakulhat. A tanítónő szerint különösen problémás, amikor a hibák túl nagy jelentőséget kapnak, egy-egy becsúszott rosszabb értékelést már katasztrófának élnek meg, és a gyerek azt érzi, hogy egy-egy rosszabb teljesítmény „nem fér bele”.
„Érdemes türelemmel lenni, mert ez is nagyon szorongóvá teheti a gyerekeket, illetve első osztály végére már megutálják az iskolát, a sok tanulást”
– mondja, azonban hozzáteszi: „Ha úgy érezzük, hogy teljesítménye jóval alacsonyabb az elvártnál, nem tud figyelni, stb., kérjük a fejlesztőpedagógus segítségét. Az időben kezdett fejlesztéssel lehetséges felzárkóztatni a gyereket.”
Véleménye szerint fontos, hogy „a szülő elsősorban maradjon szülő, ne változzon át tanító nénivé!” A legjobb, amit tehet, hogy otthon dicséri, bátorítja a gyerek jó próbálkozásait!
(Forrás: Pexels)
Mit NEM kell tudnia egy elsősnek
Talán ez az a pont, ahol a legnagyobb a félreértés. A szülők jelentős része úgy érzi, hogy ha a gyerek már tud olvasni vagy számolni, az előnyt jelent majd.
„Nagy divat most iskolaelőkészítő foglalkozásokra íratni a gyerekeket, pedig nem feltétlenül szükséges ez mindenki számára. Nem kell tudnia a gyereknek még a betűket, nem kell tudni összeadni, kivonni. Természetesen ha a gyerkőc érdeklődik a betűk és számok iránt, a kérdéseit ne fojtsuk belé, de megtanítani ezeket direkt nem kell.”
A túl korai tanítás ráadásul könnyen elveszi a tanulás örömét. Ha a gyerek már az iskolakezdés előtt „megunja” az írást vagy az olvasást, sokkal nehezebb lesz motiválni később. Az idegen nyelv tanítása sem szükséges ebben az életkorban, bármennyire is elterjedt. Sokkal fontosabb, hogy a gyerek a saját tempójában fejlődhessen. Az iskolakezdéshez szükséges alapok valójában jóval egyszerűbbek, mint sokan gondolják:
„Elegendő, ha a gyerek képes 10-ig számolni, eligazodik az alapvető irányokban és időbeli fogalmakban, valamint van némi gyakorlata a finommotorikus tevékenységekben, például rajzolásban vagy színezésben, és alakulóban van a ceruzafogása. Minden ezeken felüli elvárás, feladatlapok töltése, célzott tanulás (hacsak nem a gyerek kéri) elveheti a lurkók kedvét az iskolától.”
A pedagógus szerint érdemes elengedni minden ezen túli elvárást, mert a túl korai, erőltetett tanulás inkább elveszi a gyerek kedvét az iskolától, mintsem segítené a fejlődését. A hibáktól sem kell azonnal megijedni: fontos megérteni, hogy a gyerekek idegrendszere ebben az időszakban még fejlődésben van, és sok minden csak gyakorlással, idővel rendeződik.
(Forrás: Pexels)
Ami viszont tényleg hiányzik
Miközben sok gyerek túl sok „tudással” érkezik az iskolába, egészen alapvető készségek hiányozhatnak. Ezek azonban nem mérhetők fel feladatlapokon, és nem is taníthatók meg gyorsan.
Ilyen az önállóság, amely a mindennapokban jelenik meg: ide tartozik a személyi higiéniára való odafigyelés, kézmosás, önálló osdóhasználat, orrfújás, ölözködés, pakolás, saját holmik felismerése. Ezek hiánya folyamatos bizonytalanságot okozhat a gyereknek.
„Fontos, hogy be tudjon magának ügyesen pakolni a táskájába a délutáni hazajövetelkor, mert már nincs ott a szülő, hogy helyette elvégezze a pakolást, és nem biztos, hogy a délutános tanító néni mindenkinek tud segíteni.” De hogyan tudjuk erre felkészíteni a gyermekünket?
„Érdemes bevezetni, hogy otthon is legyen saját munkája, amit elejétől végéig ő csinál, (pl. játékok elpakolása, terítés). Ez a feladattudatot, a felelősségérzet és a kitartás kialakulását segíti. Ezek pedig az iskolai munka elengedhetetlen részei. Ha ez nem alakul ki, nehéz lesz az iskola, nyűg a tanulás”
– teszi hozzá, rámutatva, hogy az önállóság magabitosabbá is teszi a gyerekeket, ami a közöségi életben sem hátrány.
(Forrás: Pexels)
A tanulás egyik legfontosabb feltétele a tartós figyelem, mégis egyre kevesebb szó esik arról, hogyan alakul ki. A pedagógus szerint már az is nagy segítség, ha egy gyerek képes rövidebb ideig, de valóban elmélyülten figyelni. Ehhez első körben az is elég, ha 10 percre leköthető a gyerek.
„A jól rögzíthető és tartós figyelem feltétele a tanulásnak. A nehezen rögzíthető, könnyen elterelhető, megtapadó figyelem nehezíti, esetleg lehetetlenné teszi az ismeretszerzést”
– mondja el, azonban megnyugtatásként megjegyzi, hogy a tanítók az első időszakban biztosan nem tartanak olyan 45 perces tanórát, aminek a során nem állhatnak fel a gyerkek, vagy ne váltogatná a feladathelyzeteket.
„Az egyik legnehezebb, és egyre nehezedő feladat szerintem a gyerekek motiváltságának fenntartása.”
A tartós figyelmet segíti minden olyan tevékenység, amiben a gyerek elmélyülhet: építés, rajzolás, társasjáték, mesehallgatás – különösen akkor, ha közben nincs folyamatos külső inger vagy megszakítás. Érdemes hagyni, hogy végigcsináljon dolgokat, még akkor is, ha lassabban halad, vagy nem tökéletes az eredmény.
Ugyanilyen fontos a kudarctűrés. Ez az a képesség, ami meghatározza, hogy a gyerek hogyan reagál egy nehézségre: feladja, vagy újra próbálkozik. A kudarctűrés leginkább azon múlik, milyen mintát lát otthon. Ha a szülő nem dramatizálja túl a hibákat, hanem természetesen kezeli azokat – akár a sajátjait is –, azzal azt üzeni: hibázni rendben van.
Sokat segít az is, ha nem az eredményt, hanem a próbálkozást dicsérjük, és ha nem sietünk azonnal segíteni, hanem hagyunk időt arra, hogy a gyerek maga találjon megoldást. Így tanulja meg, hogy egy nehézség nem akadály, hanem egy megoldandó helyzet.
A biztos sokat hallott, mégis megszívlelendő tanácsok ezek még iskola előtt:
- Legyen sok-sok játék: Elsősorban rengeteg szabad játék a friss levegőn, mindenféle mozgástípussal – futás, ugrálás, hintázás, ugrókötelezés, stb. Ezek fejlesztik a mozgáskoordinációt, strukturálják az agyat, hatnak a számfogalomra, a ritmusérzékre. Másrészt mindenféle készséget fejlesztő asztali, vagy kártyajáték szuper, amely során fejlődhet a memória, a logika, a gondolkodás, a veszíteni tudás képessége.
- Ezen kívül a sok beszélgetés, mesehallgatás (szülőtől, vagy más személytől!), versek, mondókák, dalok tanulása, ezek fejlesztik a beszédértést, beszédkészséget, bővítik a szókincset, fejlesztik a fantáziát és a tanulási képességeket.
- Érdemes a finommotorikát is fejleszteni, mert ugyan nem egyforma ütemben csontosulnak az íráshoz fontos kéztőcsontok, de jó ezt minél inkább megtámogatni. Ezt pedig sok kézügyességet fejlesztő feladattal, pl. gyurmázással, gyöngyfűzéssel, ollóhasználat gyakorlásával lehet.
- Ha úgy érezzük, szemészeti, fülészeti vizsgálat, vagy logopédiai problémák kezelése is fontos lehet.
Mire érdemes inkább fókuszálni?
A válasz elsőre talán túl egyszerűnek tűnik, de a gyakorlatban éppen ez a nehéz benne: visszalépni, és nem túlgondolni az egészet: az egyik legfontosabb dolog a kiszámítható mindennapok megteremtése, a napi rutin kialakítása, ami rendszer tud lenni a gyermek életében, amihez elengedhetetlen a megfelelő mennyiségű, legalább 10-11 óra alvás és rendszeres étkezés is.
„A napi rutin és a rendszer egy biztonságérzetet ad a gyerekeknek. Jó, ha van idő reggelizni, az előre kikészített ruhán már veszekedni sem kell, és a kapkodás, idegeskedés is elmarad, ha az iskolatáskát már előre bepakolták, és a ceruzák is biztosan hegyesek”
Az iskolára nem tananyaggal, hanem élményekkel és kapcsolatokkal készülünk. A sok mozgás, a szabad játék, a beszélgetések, a mesék – ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a gyerek készen álljon arra, ami rá vár.
„Legfontosabb jótanácsom a sok-sok közös játék, beszélgetés, az otthoni jó példa türelemből, kitartásból és következetességből. Illetve az, hogy a gyerek megélje, hogy otthon biztonságban van. Ha ez a biztonság meg van teremtve, könnyen megnyílik a gyermek a szülőknek, és nagy baj már nem lehet.”
