És ilyenkor sokszor nem maga az étel változik meg, hanem a légkör körülötte. Az étkezőasztal ugyanis rengeteg családban észrevétlenül egyfajta teljesítményhelyszínné válik. Ahol a szülő figyeli, mennyit eszik a gyerek, kóstolt-e, eleget evett-e, zöldséget is vett-e a tányérjára. Sok családban teljesen érthető módon rengeteg feszültség, aggodalom és elvárás kapcsolódik az étkezésekhez, különösen akkor, ha a gyerek válogatósabb, lassabban eszik vagy kevesebb ételt fogad el. Para
(Forrás: Unsplash)
A gyerekek pedig erre rendkívül érzékenyek. Sokszor már attól is megváltozik a helyzet, hogy kivesszük az evést ebből a megszokott keretből.A kertben, a konyhapultnál főzés közben, piknikezéskor vagy nagyobb társaságban egyszerűen más az egész étkezés hangulata. Kevésbé kerül fókuszba maga az evés és a gyerek teljesítménye. Nincs folyamatos figyelem azon, hogy „na most egyél”, „kóstold meg”, „még egy falatot”.
Az étel sokkal inkább a közös élmény része lesz, nem pedig egy helyzet, ahol a gyereknek meg kell felelnie.
Éppen ezért tapasztalja sok család, hogy a gyerek felszabadultabban kezd enni azokban a helyzetekben, ahol lekerül róla (és az evésről/nem evésről) a reflektorfény. Egy nyugodt grillezésen, egy baráti bográcsozásnál vagy akár egy egyszerű hétvégi pikniken sokszor jobban működik az evés, mint a hétköznapi asztali helyzetekben. Ilyenkor a gyerek beszélget, játszik, figyeli a többieket, mozog, kapcsolódik, és közben sokszor természetesebben nyúl az ételekhez is.
Okos Timi vagyok, táplálkozási és táplálási szakértő, képződő gasztropszichológus és családos világjáró. Szenvedélyem az egészséges életmód testben és lélekben egyaránt, küldetésem pedig segíteni a családoknak megtapasztalni, hogy hogyan is lehet gyerekekkel is egy élvezhető, szerethető, testi-lelki egészséget támogató, aktív és önazonos életet kialakítani. Munkám fókuszában a hozzátáplálás, kisgyermektáplálás, válogatósság, a kulináris egészségnevelés és az evés, etetés pszichológiája található. Cikkeimben, oldalamon, a tanácsadásokon és kurzusokon ezekben tudom támogatni a hozzám forduló családokat, hogy a családi étkezések és élet számukra is egészségesek, élvezhetők és örömteliek legyenek, és hogy ezáltal a következő generációnak egészséges viszonyt tudjanak megalapozni az (egészséges) étkezéshez.
Nem véletlen, hogy a pszichológiában és a modern táplálási szemléletben is egyre többet beszélünk az étkezések érzelmi klímájáról. Az étel elfogadása ugyanis nem pusztán biológiai kérdés, sőt: nagyon erősen hat rá a környezet, a hangulat, a kapcsolatok és az is, hogy mennyi nyomás nehezedik a gyerekre. Sokszor nem azért utasít el egy ételt, mert valóban nem szereti, hanem mert az adott helyzet már túlságosan feszültté vált számára.
(Forrás: Pexels)
A szabadabb helyzetekben ráadásul az étel újra felfedezéssé válhat. Tavasszal ezt különösen sok család tapasztalja meg. A gyerek a kertben kíváncsian megfogja a retket, kiszedi a földből az újhagymát, leszakítja a mentalevelet vagy csipeget a zöldborsóból.
Nem azért, mert meg kell enni, hanem mert kapcsolódik hozzá az élmény, a játék, az érzékszervi kíváncsiság. A gyerekek ugyanis nemcsak az ízekkel ismerkednek, hanem az egész étkezési helyzettel is. A zöldség számukra szín, illat, textúra, tapintás és élmény is egyszerre.
Persze ez nem azt jelenti, hogy mostantól mindig a nappaliban kell vacsorázni, vagy hogy az asztali étkezések rosszak lennének. A közös családi étkezéseknek óriási jelentőségük van. Inkább arról van szó, hogy néha érdemes egy lépést hátrébb lépni, és megnézni: vajon mennyi feszültség kapcsolódott már az adott helyzethez? Nem lett-e túl nagy ügy az evésből? Mert sok gyereknek nem több nyomásra van szüksége ahhoz, hogy nyitottabban egyen, hanem éppen kevesebbre. Több játékra, több kíváncsiságra, több közös élményre és olyan helyzetekre, ahol az étel nem feladat, hanem az együttlét természetes része lehet.
