(Forrás: Unsplash)
A kiégésről sokáig úgy gondoltunk, mint a felnőttek problémájáról: a túl sok munka, a stressz és az évek óta cipelt terhek következményéről. Az utóbbi években azonban egyre több szakember beszél arról, hogy a tartós mentális és érzelmi kimerültség már a gyerekeket és kamaszokat is érinti.
A folyamatos megfelelési kényszer, a teljesítményközpontú környezet és az állandó összehasonlítás olyan nyomást helyez rájuk, amelyet sokszor még felnőttként is nehéz lenne jól kezelni.
A mai gyerekek életének természetes része lett az online jelenlét. Már egészen fiatalon olyan tartalmakkal találkoznak nap mint nap, amelyek folyamatosan azt közvetítik feléjük, hogyan kellene kinézniük, élniük, teljesíteniük. Már általános iskolás korban szembesülnek a tökéletes testekkel, a sikertörténetekkel és a húszévesen milliomossá vált influenszerek világával.
A közösségi média egy folyamatosan idealizált világot mutat a fiataloknak: tökéletes külsőt, látványos sikereket, luxust, magabiztosságot és állandó önmegvalósítást. Ehhez képest a hétköznapi élet könnyen tűnhet unalmasnak, lassúnak vagy értéktelennek, ami sok kamaszban azt az érzést erősíti, hogy ő maga kevés.
Egy még formálódó önkép mellett ez különösen erősen hat: a belső motiváció helyét fokozatosan átveszi a bizonyítási vágy és a megfelelési kényszer.
(Forrás: Pexels)
Túl sok elvárás, túl kevés levegő
A legtöbb szülő természetesen nem azért hajtja túl a gyerekét, mert nem szeretné. Éppen ellenkezdőleg: a legjobbat szeretné neki, hogy semmiről ne maradjon le, hogy eredényes felnőtt váljon belőle, és érvényesülni tudjon a világban. Sikeres, boldog életet szeretne neki, biztonságot, lehetőségeket. Csakhogy a folyamatos fejlesztés könnyen átfordulhat állandó teljesítménykényszerbe. Sok családban már egészen fiatal korban kialakul az az érzés, hogy mindig van még valami, amin javítani kell. Egy jobb jegy, egy erősebb iskola, egy újabb különfoglalkozás.
(Forrás: Pexels)
Közben sok kamasz már 13-14 évesen úgy beszél magáról, mint aki elkésett az élettel. Úgy érzi, nem elég tehetséges, nem elég szép, nem elég szorgalmas. Vannak gyerekek, akik fizikailag is tüneteket produkálnak: alvászavar, fejfájás, szorongás, koncentrációs nehézségek jelennek meg náluk. A kiégés ebben az életkorban ritkán látványos összeomlás. Inkább csendes lekapcsolódás. Érdektelenség, cinizmus, állandó fáradtság.
A belső motiváció eltűnése
A szakemberek szerint a belső motiváció erősítése sokkal többet segíthet, mint az állandó külső kontroll. Egy gyerek hosszú távon attól tud fejlődni, ha megéli a saját kíváncsiságát, ha vannak döntései, ha hibázhat, és ha nem kizárólag a teljesítménye alapján kap figyelmet. Hosszú távon sokkal többet jelenthetne, ha a gyerekek nem kizárólag azt éreznék, hogy teljesíteniük kell, hanem azt is, hogy kíváncsiak lehetnek önmagukra. Hogy van tere annak, mit szeretnének, mi érdekli őket, miben érzik jól magukat, és nem minden beszélgetés végpontja a jegyek vagy az eredmények értékelése.
Mert ha egy fiatal folyamatosan csak azt tapasztalja meg, hogy mindig lehetne jobb, ügyesebb vagy sikeresebb, idővel elveszítheti a kapcsolatot a saját belső motivációjával, és már nem örömből vagy kíváncsiságból akar majd fejlődni, hanem azért, hogy végre megfeleljen.
Fontos azt is figyelembe venni, hogy az elmúlt évtizedben a generációk közötti kapcsolat és az ismeretátadás módja is jelentősen átalakult a korábbiakhoz képest. A gyerekek ma rengeteg információhoz jutnak hozzá önállóan, gyorsan és szűrés nélkül. Másképp gondolkodnak, más tempóban dolgozzák fel a világot, és sokszor olyan témákban is tájékozottak, amelyekről a szülőknek nincs vagy csak részlegesen van tudomásuk. Mindez nem azt jelenti, hogy a szülők vagy a pedagógusok szerepe kevésbé lett fontos, inkább azt, hogy a mai gyerekekkel másfajta kapcsolódásra van szükség, több közös gondolkodásra, párbeszédre és arra, hogy a fejlődés ne egyoldalú irányításként, hanem kölcsönös tanulási folyamatként működjön.
(Forrás: Pexels)
Természetessé vált túlterheltség
Sok családban már egészen fiatal korban kialakul az az érzés, hogy mindig van még valami, amin javítani kell. Egy jobb jegy, egy erősebb iskola, egy újabb különfoglalkozás, miközben a szülők gyakran ugyanettől a problémától szenvednek felnőtt életükben.
Amit korábban inkább az ötvenes éveikben járó emberek életközépi válságaként ismertünk – a kifáradás, az útkeresés, az identitásvesztés érzését –, az ma sokaknál már a harmincas-negyvenes éveikben megjelenik.
A mai szülőgeneráció jelentős része maga is folyamatos nyomás alatt él: helytállni a munkában, biztonságot teremteni, jó szülőnek lenni, közben fizikailag és mentálisan is egyensúlyban maradni. A gyerekek pedig érzik ezt a feszültséget, és egy olyan közegben nőnek fel, ahol az állandó elfoglaltság szinte alapállapot, és ahol a pihenés sokszor haszontalanságnak tűnik, nem természetes szükségletnek.
Tibenszky Moni Lisa, a Felelős Szülők Iskolájának alapítója számos gyerekkel foglalkozik egyéni és csoportos szinten is, és arról számolt be a Duna Család-barát műsorában, hogy sok kamasz már 13-14 évesen úgy beszél magáról, mint aki elkésett az élettel.
„Hihetetlen azt hallani tőlük, hogy »nem vagyok elég jó« vagy »én már nem viszem semmire az életben«”
– osztotta meg tapasztalatait a műsorban.
(Forrás: Unsplash)
Szülőként talán az egyik legnehezebb feladat elfogadni, hogy nem tudjuk és nem is kell minden lépésüket kontrollálni. Néha el kell engedni a gyerek kezét – és vele együtt a saját elképzeléseinket is arról, milyen úton kellene haladnia. Fontos lenne hagyni, hogy kipróbálja magát, hogy dönthessen, akár rosszul is, mert a kudarc nem feltétlenül zsákutca, sokszor éppen abból derül ki, mi nem hozzá tartozik.
A fejlődéshez nemcsak sikerélményekre van szükség, hanem csalódásokra, újrakezdésekre és arra a tapasztalatra is, hogy valami nem úgy alakult, ahogyan elképzeltük.
Tibenszky Moni Lisa arra is rávilágított, hogy közben a világ is sokkal gyorsabban változik, mint korábban. Ma már alig van olyan pálya vagy tudás, amelyről biztosan kijelenthető lenne, hogy évtizedek múlva is ugyanúgy működik majd. A mai fiatalok egy olyan valóságban nőnek fel, ahol az alkalmazkodás, a rugalmasság és az önismeret talán fontosabb lesz, mint az előre kijelölt életutak. Ehhez pedig a felnőtteknek is el kell fogadniuk, hogy nincs mindenre kész válaszuk, és van, amiben nekik kell meghallgatniuk az új generációt és tanulni tőlük.
