(Forrás: Unsplash)
A kamaszkor számtalan kihívást tartogat a gyerekek és a szülők számára is. Nem véletlenül mondta Vekerdy Tamás, hogy minden kamaszra ki kellene írni:
„felújítás miatt zárva.”
Sok szülő éli meg kétségbeesetten, hogy az addigi nevelés mintha egyik napról a másikra semmivé válna: a gyerek kezelhetetlenné válik, szembemegy mindennel, a korábban működő eszközök pedig hirtelen hatástalannak tűnnek. Fontos tudni, hogy az addigi évek munkája nem veszett kárba. A kamaszkor egy átmeneti időszak, amelyen úgy kell végigmenni együtt, hogy közben a gyerek önazonossága fejlődhessen, de a kapcsolat se sérüljön végzetesen.
A legtöbb szülő tanácstalannak érzi magát ebben az időszakban. Hol van az a pont, ameddig „belefér” a lázadás? Mikor kell hagyni, hogy a gyerek saját tapasztalatokat szerezzen, és mikor szükséges azonnal közbelépni? A válasz ritkán fekete-fehér, mégis vannak kapaszkodók, amelyek segíthetnek eligazodni ebben az érzelmileg megterhelő időszakban.
A lázadás a személyiségfejlődés része
A kamaszkor egyik legfontosabb feladata az identitás kialakítása. A gyerek próbálgatja, milyen emberré szeretne válni, mit gondol a világról, miben különbözik másoktól – és köztük nem utolsó sorban – a szüleitől. Ebben óriási szerepe van a hormonális változásoknak, a kortárs közösségnek és annak az erős belső igénynek, hogy saját véleménye, saját szabályrendszere legyen.
(Forrás: Pexels)
Ez gyakran együtt jár azzal, hogy megkérdőjelezi a családi normákat, vitatkozik, „mindent jobban tud”, bezárkózik vagy éppen provokál. Sok szülő számára ez fájdalmas élmény, mert úgy tűnhet, mintha a gyerek hirtelen elutasítaná mindazt, amit addig kapott otthonról. Pedig a legtöbb esetben éppen az egészséges fejlődés jele, hogy próbál leválni és különálló személyiséggé válni.
Egy bizonyos pontig ezt hagyni kell. Ha minden konfliktust erőből próbálunk megállítani, ha nincs tere az önállósodásnak, az könnyen elfojtáshoz vezethet. Az elnyomott érzések és indulatok később szorongásban, önértékelési problémákban vagy akár önkárosító viselkedésben is megjelenhetnek. A cél nem az, hogy a kamasz mindig engedelmes legyen, hanem az, hogy megtanulja felelősen kezelni a szabadságát.
Mi fér bele – és hol kezdődik a veszély?
A kamaszok viselkedése sokszor szélsőségesnek tűnik. A hangulatingadozás, a kritikusabb kommunikáció, az öltözködési vagy zenei ízlés hirtelen változása, az ajtócsapkodás, az állandó vitatkozás vagy az időnkénti visszabeszélés önmagában még nem feltétlenül ad okot pánikra. Ezek mögött gyakran az önállósodás és a határok feszegetése áll.
(Forrás: Unsplash)
A probléma ott kezdődik, amikor a viselkedés tartósan rombolóvá válik.
Ha a gyerek rendszeresen megaláz másokat, agresszív, teljesen izolálódik, önmagát bántja, veszélyes szerekhez nyúl, vagy szemmel láthatóan elveszíti az érdeklődését minden iránt, az már segítséget igényelhet.
Ugyanez igaz akkor is, ha a családi konfliktusok állandó félelemben tartanak mindenkit otthon.
Sokszor nehéz különválasztani a „kamaszos allűrt” attól, ami már komolyabb probléma. Szülőként hajlamosak vagyunk bizonyos viselkedéseket életkori sajátosságnak elkönyvelni, miközben azok már túlmutatnak a természetes lázadáson. Az éles kritikai érzék például normális része lehet ennek az időszaknak, de a másik ember folyamatos bántása vagy megalázása nem fér bele pusztán azért, mert „ilyen a kamaszkor”.
Határok fontossága
(Forrás: Pexels)
A kamaszoknak szabadságra van szükségük, de ugyanennyire fontos számukra a biztonságot adó keretrendszer is. A következetes szabályok kapaszkodót jelentenek akkor is, ha ezt ők maguk hevesen tagadják. Nagyon fontos, hogy legyenek világos, egyértelmű határok, amelyekből nem engedünk. Ezek alapját az általános emberi normák adják: hogyan beszélünk egymással, hogyan bánunk a másik emberrel, mi az a minimum tisztelet, amely minden kapcsolatban kötelező. Ezeket a szabályokat nem büntetésként kell kommunikálni, hanem biztonsági keretként. A kamaszom osztályfőnöke fogalmazta meg találóan:
„Most kell felállítani a kerítéseket, jól le kell cövekelni a földbe, hogy ne tudjon kidőlni, de puha paplannal kell befedni őket. A kamasz úgyis újra és újra neki fog menni a határoknak, sokszor akár fejjel is, a szülő feladata pedig az, hogy ezek az ütközések ne okozzanak maradandó sérülést.”
Ebben sokat segíthet, ha a szabályokat nem kizárólag felülről hozzuk meg. Polányi Viktória tanácsadó szakpszichológus a Duna Család-barát műsorában azt mondta, hogy kifejezetten hasznos, ha a gyereket is bevonjuk a közös keretek kialakításába. Érdemes megkérdezni: szerinte mi lenne működőképes, hogyan tudná betartani az adott szabályt, mire lenne szüksége ahhoz, hogy jól működjön a mindennapokban. Attól, hogy a végső felelősség a szülőé marad, a kamasz még érezheti azt, hogy számít a véleménye.
A kamaszkor ritkán békés időszak. Sok türelmet, önuralmat és rugalmasságot kíván a szülőktől is. Mégis fontos emlékezni arra, hogy a konfliktusok mögött legtöbbször egy alakuló személyiség áll, nem pedig egy „elrontott gyerek”.
