(Forrás: Pexels)
A magyar családtámogatási rendszer egyik legismertebb eleme a GYES, vagyis a gyermekgondozást segítő ellátás. Ez (elvileg) lehetővé teszi, hogy a szülő a gyermek hároméves koráig otthon maradjon. Az első fél évben a csecsemőgondozási díj (CSED) biztosít jövedelmet, amely gyakorlatilag megegyezik a korábbi fizetéssel. Ezt követi a gyermekgondozási díj (GYED), amely a korábbi átlagkereset 70%-a, de havonta legfeljebb bruttó 451 920 Ft. A gyermek kétéves korától azonban már csak a GYES marad, amely 2026-ban nettó 25 650 forint havonta. Ez az összeg ma már legfeljebb jelképes támogatásnak tekinthető, a kieső munkabért nem képes pótolni, azonban a munkahelyén védett marad a munkavállaló, és mellette munkavégzésre is van lehetőség.
(Forrás: Pexels)
Egy szocialista gazdaságpolitikai döntés öröksége
A hároméves otthonmaradás lehetősége sokak szemében természetesnek tűnik, valójában azonban történelmi szempontból viszonylag új jelenség. A GYES 1967 májusában jelent meg Magyarországon, és létrejötte nem kizárólag gyermekvédelmi vagy családpolitikai okokra vezethető vissza.
Repka Ágnes munkajogi szakokleveles tanácsadó a Család-barát műsorban beszélt arról, hogy a szocialista állam egyszerre törekedett a teljes foglalkoztatottság fenntartására és a népesség növelésére. A rendszer azonban egy idő után nem tudott elegendő új munkahelyet teremteni. A Ratkó-korszak után olyan megoldásra volt szükség, amely átmenetileg kivonja a kisgyermekes nőket a munkaerőpiacról, miközben hivatalosan továbbra is foglalkoztatottnak számítanak, munkaviszonyuk megmarad, és valamilyen ellátásban is részesülnek. A GYES egyszerre szolgált demográfiai és gazdaságpolitikai célokat.
Az akkori támogatás összege akkoriban igencsak jelentős volt, a női átlagkereset mintegy 40 százalékát tette ki, vagyis érzékelhető jövedelmet biztosított. A mai rendszerben ez az arány már nem érvényesül. A GYES összege évek óta változatlanul az öregségi nyugdíjminimumhoz kötődik, így reálértéke folyamatosan csökkent.
Miközben a rendszer formailag továbbra is lehetőséget ad a hároméves otthonmaradásra, ezt egyre kevesebb család engedheti meg magának.
A három év mítosza és a bölcsőde körüli bűntudat
A GYES hat évtized alatt nemcsak egy ellátási formává vált, hanem mélyen beépült a magyar társadalom gondolkodásába. Sokak számára magától értetődőnek tűnik, hogy egy kisgyermeknek hároméves koráig elsősorban az édesanyja mellett van a helye. Ez az elképzelés gyakran akkor is erősen hat a családokra, amikor a megélhetési szempontok egészen más döntést indokolnának.
A helyzetet tovább nehezíti, hogy az állami bölcsődei férőhelyek száma sok településen nem elegendő. Akik pedig korábban visszatérnek dolgozni, gyakran szembesülnek társadalmi kritikákkal. A közösségi oldalakon rendszeresen jelennek meg olyan vélemények, amelyek szerint aki bölcsődébe adja a gyermekét, az nem akarja maga nevelni. A bölcsőde így sokszor nem egyszerű intézményként, hanem érzelmekkel és előítéletekkel terhelt kérdésként jelenik meg.
Pedig a szakemberek szerint a bölcsőde korántsem valamiféle szükséges rossz. A kisgyermekek fejlődése rendkívül változatos, és sokan már másfél-kétéves koruk körül intenzíven keresik a közösségi élményeket, a kortárs kapcsolatokat és az új ingereket.
A bölcsőde nem pusztán felügyeletet jelent, hanem olyan környezetet, ahol a gyerekek megtanulnak együttműködni, alkalmazkodni, kapcsolatokat kialakítani, miközben biztonságos keretek között fedezik fel a világot.
A rendszeres napirend, a közös étkezések, az önállóságot támogató helyzetek és a kisebb közösségek sok gyermek számára kifejezetten előnyösek lehetnek az óvodakezdés előtt. Emellett a bölcsőde a szülőknek is kapaszkodót nyújthat: közösséget, szakmai segítséget és valamivel nagyobb mozgásteret a családi és munkahelyi feladatok összehangolásához.
(Forrás: Pexels)
Mit jelent a hosszú kiesés a nők számára?
A hároméves otthonmaradás kérdése nem választható el a nők munkaerőpiaci helyzetétől sem. Míg a társadalmi elvárások gyakran az anyákra helyezik a gyermeknevelés elsődleges felelősségét, a munka világában ennek ára sokszor jelentős.
Repka Ágnes az általa működtetett Dolgozó mami oldalon hívta fel a figyelmet arra a jelenségre, amelyet a szakirodalom „fatherhood bonusnak” és „motherhood penaltynek” nevez. Számos kutatás szerint az apákat a gyermek születése után a munkáltatók gyakran stabilabbnak, felelősségteljesebbnek és megbízhatóbbnak látják. Az anyákkal kapcsolatban ezzel szemben sokszor olyan feltételezések jelennek meg, hogy többet lesznek táppénzen, kevésbé lesznek terhelhetők, vagy nehezebben tudják összeegyeztetni a munkát a családi feladatokkal. Ugyanaz a gyermek így az egyik szülő karrierjét akár erősítheti, míg a másikét hátrányosan befolyásolhatja.
A hosszú munkaerőpiaci kiesés különösen több gyermek esetén válik jelentőssé. Három-négy vagy akár hat év távolmaradás alatt szakmai kapcsolatok szűnhetnek meg, technológiák és munkamódszerek változhatnak, a visszatérés pedig egyre nehezebbé válhat. Ez nemcsak az aktuális jövedelemre, hanem a későbbi karrierlehetőségekre és a nyugdíjalapra is hatással lehet.
Hatvan évvel a bevezetése után ezért érdemes feltenni a kérdést: vajon ugyanazt a célt szolgálja-e még a GYES, mint 1967-ben?
A hároméves otthonmaradás lehetősége sok család számára továbbra is értékes és fontos választási lehetőség. Az viszont egyre kevésbé látszik fenntarthatónak, hogy ennek anyagi alapját egy olyan támogatás biztosítsa, amelynek összege ma már alig érzékelhető a családi költségvetésben. Talán nem maga a GYES intézménye szorul újragondolásra, hanem az a társadalmi és gazdasági környezet, amelyben ma működik. Egy család számára az lenne az ideális, ha a gyermekgondozás időtartamáról saját igényei és lehetőségei alapján dönthetne, nem pedig anyagi nyomás vagy társadalmi elvárások hatására.
(Forrás: Pexels)
