Konyha

A fokhagyma dicsérete, avagy ezért érdemes rendszeresen fogyasztani

Vérnyomáscsökkentő hatása miatt ismert leginkább, de a fokhagymának emellett még számos jótékony hatása van az egészségünkre. Hogy kellemetlen lesz tőle a leheletünk? Ezen a kis problémán könnyen túltehetjük magunkat, ha meglátjuk, miért is érdemes rendszeresen fokhagymát fogyasztani. Ráadásul néhány szuper receptet is hoztunk, amelyben természetesen fontos (fő)szerepet kap a fokhagyma. S ha a jótékony hatása nem lenne elegendő, mindemellett még ma van a fokhagyma világnapja – kell ezeknél több indok a fokhagymaevésre? Szerintünk nem!

A fokhagyma az egyik legnépszerűbb fűszernövény. Nem is csoda, hiszen az ételeknek olyan plusz ízt ad, amit nemigen lehet mással pótolni. Természetesen már az ókorban ismerték Ázsiától Európáig, a mediterrán területeken és Egyipomban is. Népszerűsége már abban az időben is számottevő volt, és ez mit sem változott napjainkig. Egyes helyeken még varázserőt is tulajdonítottak neki, a középkorban pedig többek között a fokhagyma segítségével tartották távol a vámpírokat.

Aztán jött a XIX. század és Louis Pasteur, aki lejegyezte a fokhagyma antibakteriális és gombaellenes hatását, és idővel már nemcsak a népi gyógyászatban használták, de a gyógyszeripar is előszeretettel alkalmazta, és alkalmazza a mai napig a fokhagyma hatóanyagait a különböző készítményekben.

Jótékony hatása a szervezetünkre

Számos olyan hatóanyag található a fokhagymában, amiért hálás lehet a szervezetünk. Az egyik ilyen az allicin, ami többek között a ráksejtellenes tulajdonsága miatt lehet fontos a számunkra. De emellett tartalmaz még például fehérjét, némi szénhidrátot, ásványi anyagokat és vitaminokat (A, B, C és E). Erős antioxidáns hatása van, jó immunerősítő. Ahogy már említettük, a vérnyomáscsökkentő hatása talán a legismertebb, de emellett segítheti az emésztést, baktérium- és vírusölő hatása is van, ugyanakkor segítheti a bélrendszer és a máj működését is. (Wikipédia)

Fotó: iStock.com/peterzsuzsa

Fotó: iStock.com/peterzsuzsa

Fokhagymapüré

Hozzávalók

  • 3 egész fokhagyma meghámozva
  • 2 dl tej
  • 1 ek extra szűz olívaolaj
  • néhány csepp balzsamecet (opcionális)
  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés

A megpucolt fokhagymagerezdeket tegyük egy serpenyőbe, fedjük le és pároljuk addig, amíg meg nem puhulnak. Ez körülbelül 10 perc. Adjunk hozzá olívaolajat, sózzuk, borsozzuk.

A tejet melegítsük meg, majd öntsük a fokhagymához, miközben egy kézi botmixer segítségével pürésítjük, illetve össze is keverjük a kettőt. Amikor simára kevertük, önthetünk hozzá ecetet. Majd kóstoljuk meg, és ha szükséges, sózzuk és borsozzuk ízlés szerint.

Fotó: iStock.com/photosimysia

Fotó: iStock.com/photosimysia

Sült fokhagyma és sült mogyoróhagyma

Hozzávalók

  • 4 fej fokhagyma meghámozva
  • 8 darab mogyoróhagyma
  • 5 db kakukkfű
  • 4 db babérlevél
  • 6 dl friss csirkeleves
  • 180 ml sherry
  • 50g sózatlan vaj
  • 50g parmezán frissen reszelve
  • só és bors ízlés szerint

Elkészítés

Melegítsük elő a sütőt 180 fokosra. A fokhagymagerezdeket vagdossuk be hosszában és helyezzük a tepsibe. A mogyoróhagymákat vágjuk félbe, és pucoljuk meg azokat is. Majd helyezzük ugyancsak a tepsibe. Sózzuk és borsozzuk ízlés szerint, majd szórjuk a tetejükre a kakukkfüvet és a babérlevelet.

A csirkelevest egy kis serpenyőben forraljuk fel, majd öntsük a fokhagymák és mogyoróhagymák közé a tepsibe. Nagyon kevés sherryvel meglocsolhatjuk az egészet.

Fóliával fedjük le a tepsit és tegyük a sütőbe – süssük körülbelül 40 percig. Vegyük ki a sütőből, óvatosan vegyük le a fóliát, majd tegyük vissza még körülbelül 15 percre, vagy amíg a fokhagyma aranybarna nem lesz. Öntsük az egészet egy tálba, és keverjük össze a vajjal és a parmezánnal. Kóstoljuk meg, és ha még szükséges, sózzuk, borsozzuk.