Konyha

Köszönjük, Amerika: így készül a hamburger, a hot dog és a hagymakarika

Július negyedike a függetlenség napja, az Amerikai Egyesült Államok egyik szövetségi ünnepe. Ennek az eseménynek természetesen semmi hagyománya nálunk, mégis jó apropó lehet, hogy olyan ételeket készítsünk, amelyeket az amerikaiaknak köszönhetünk. Ilyen például a hamburger, a hot dog vagy a hagymakarika, amivel meglephetjük magunkat vagy akár az egész családot. Ráadásul egészségesen is készíthetjük ezeket, ha a megfelelő összetevőket az étrendünkbe passzolóval helyettesítjük.

Az amerikaiak július negyedikén ünneplik a függetlenségi nyilatkozatuk 1776-os kihirdetését – ebben foglalták írásban többek között azt, hogy függetlenek Nagy-Britanniától. A függetlenség napjának megünneplését leggyakrabban felvonulásokkal, baseballmérkőzésekkel teszik, no meg grillpartikkal és piknikekkel. 1977 óta pedig a tűzijáték is fontos kellék az ünnepségeken (Wikipédia).

Az amerikai konyha ételeinek nincs valami jó híre, már ami az egészséges mivoltukat illeti. A gyorséttermek sem kedveztek ennek a hírnévnek, éppen ezért talán sokan vagyunk, akik nem szívesen készítenek „klasszikus” amerikai ételeket. Pedig ha egészséges összetevőket használunk, ezek sem olyan borzalmasak, az már más kérdés, hogy hogyan állunk a szénhidrátokhoz, hiszen a hamburger és a hot dog egyik fontos összetevője a buci, illetve a kifli. Vehetünk teljes kiőrlésű, úgynevezett „wellness” termékeket, hogy megnyugtassuk a lelkiismeretünket. És a többi összetevő esetében is rajtunk múlik, hogy milyet választunk.

Fotó: iStock.com/Kesu01

Fotó: iStock.com/Kesu01

Hamburger

Hozzávalók

  • 500 g színtiszta, sovány marhahús darálva
  • 1 db nagy tojás
  • 1/2 bögre hagyma apróra kockázva
  • 1/4 bögre zsemlemorzsa
  • 1 ek. Worcestershire szósz
  • 1 vagy 2 gerezd fokhagyma lereszelve
  • 4 db hamburgerzsemle
  • 4 db salátalevél
  • 1 db nagy paradicsom vékonyra szeletelve
  • 4 db vékony szelet vöröshagyma
  • só és bors ízlés szerint
  • majonéz és ketchup

Elkészítés

Egy tálban összekeverjük a marhahúst, a tojást, a hagymát, a zsemlemorzsát, a Worcestershire szószt, a fokhagymát, majd sózzuk és borsozzuk. Osszuk négy egyenlő részre, és készítsünk belőlük húspogácsát, körülbelül 4 centi magasakat. Süssük meg mindkét oldalán az olajozott grillen, körülbelül 7-8 percig tarthat, majd pirítsuk meg a húspogácsa mindkét oldalát.

A zsemlét vágjuk félbe, majd nyomjunk bele majonézt és ketchupot. Tegyük bele a salátalevelet, a húspogácsát, a paradicsomot, a hagymát, majd sózzuk és borsozzuk, és mehet a tetejére a zsömle másik fele. Hogy ne nyíljon ki, egy fogpiszkálóval rögzíthetjük.

Hot dog

Hozzávalók

  • 4 db bagett, a tetején félbevágva
  • 4 db virsli (tetszés szerinti húsból)
  • pirított hagyma
  • 25 dkg sajt, reszelve
  • mustár, majonéz, ketchup
Fotó: iStock.com/robertsre

Fotó: iStock.com/robertsre

Elkészítés

Főzzük vagy süssük meg a virsliket. A félbevágott bagetteket a sütőben melegítsük fel egy kicsit, majd szórjuk meg a belsejét sajttal és pirított hagymával. Tegyük rá a virslit, és mehet a tetejére újból egy kevés sajt. Rakjuk vissza a sütőbe, hogy a sajt megolvadjon (esetleg megpiruljon). Ha elkészült, tegyük tányérra, és mehet a tetejére a majonéz, a mustár és a ketchup (persze ízlés szerint bármelyik kihagyható). Illetve ugyancsak ízlés szerint tehetünk bele például salátalevelet, kukoricát, paradicsomot.

Hagymakarika

Hozzávalók

  • 1 db nagy vöröshagyma felkarikázva
  • 1/4 bögre liszt
  • 1 tk. sütőpor
  • 1 db tojás
  • 1 bögre tej
  • 3/4 bögre zsemlemorzsa
  • olaj a sütéshez
  • só ízlés szerint

Elkészítés

Melegítsük fel az olajat egy serpenyőben 185 fokosra. Szedjük szét a hagymaszeleteket karikákra. Egy tálban keverjük össze a lisztet a sütőporral és a sóval. A hagymakarikákat keverjük össze a lisztes keverékkel, majd tegyük félre. A tojást és a tejet keverjük össze egy villa segítségével, és ebben is forgassuk meg a hagymakarikákat, majd ismét tegyük félre. Végül forgassuk meg hagymákat a zsemlemorzsában is. A hagymakarikákat ezután süssük meg a forró olajban, forgassuk meg, hogy mindkét oldala megpiruljon – majd amikor már aranybarnák, vegyük ki az olajból. Igény szerint sózhatjuk, borsozhatjuk. Ketchuppal, majonézzel tálaljuk.