Konyha

Az egyik legegészségesebb étel

A céklát nyugodtan nevezhetjük a mi superfoodunknak. Olyan vitaminok és ásványi anyagok vannak benne, amelyek nélkülözhetetlenek az egészségünkhöz.

Mivel igen nagy mennyiségben található benne antioxidáns, így a rák elleni küzdelemben remekül használható a cékla. Megelőzheti, de baj esetén lelassíthatja a daganatok növekedését. Mivel csökkenti a vérnyomást is, így a szív és érrendszeri betegségeket is meg lehet előzni vele. rendszeres fogyasztásával az Alzheimer-kór kialakulásának esélyeit is csökkenthetjük.

Bár a lista nem teljes, mégis jól látható, hogy céklát enni igen is fontos az egészségünk szempontjából.

Aki ültetett már céklát, az tudja, hogy ebben az időszakban kezd beérni a termése. Bár el lehet raktározni hűvös pincében egész télen át, azért nem mindenkinek van ilyen alkalmatossága hozzá. Így érdemes minél több céklás ételt enni vagy eltenni üvegbe télire. Érdemes nyersen salátákba reszelni, vagy a levét kifacsarva gyümölcslevekbe önteni. Turmixokba is lehet bele dobni két-három kockányi céklát. Mindezt azért, mert nyersen fejti ki legjobban a hatását. Remekül használható édes ételekben is, bár ezt még kevésbé használjuk ki. Céklával készül például a vörös bársony torta tésztája is. De nagyon jól illik egy igazán csoki brownie-ba is. Nem érződik rajta a cékla íze, de mégis az ízét gazdagabbá és egy kicsit vöröses árnyalatúvá teszi.

Némi olívaolajjal meglocsolva, répák és jónéhány fokhagymagerezd  társaságában, rozmaringgal és kakukkfűvel megszórva javasolt megsütni. Rukkolára dobva egy kis parmezánnal és tökmaggal megszórva különleges meleg saláta lesz belőle.

Sült húsok mellé ecetes öntettel kiváló savanyúság. Ez a formája eltehető télire is befőttes üvegbe, csupán annyi a különbség, hogy ki kell dunsztolni. Íme a receptje, amelybe azért nem írtunk arányokat, mert mindenki más-más mennyiséget főz be. Ráadásul mindenki ízlése más és így a felöntőlé édesítése is egyéni lehet. A készítése során így kötelező kóstolgatni, csakúgy, mint általában főzéskor. Cukor helyett használhatunk mézet vagy egyéb alternatív édesítőszert. A recept a legegyszerűbb változatot mutatja be, amely önmagában is finom, pont az egyszerűsége miatt. Ám a fűszerezést még fel lehet turbózni szemes fekete borssal, mustármaggal, babérlevéllel vagy korinadermaggal.

A savanyú cékla üvegben télen remek kiegészítője a nehezebb ételeknek. Fotó: shutterstock/Elena Hramova

A savanyú cékla üvegben télen remek kiegészítője a nehezebb ételeknek. Fotó: shutterstock/Elena Hramova

Hozzávalók:

cékla, torma (elhagyható), ecet, cukor, só, víz.

Elkészítése:

  • A céklákat főzzük meg héjastól egy nagy lábasban.
  • Miután kihűlt hámozzuk meg és reszeljük le nagy lukú sajtreszelőn. (Fel is karikázhatjuk, vagy kockázhatjuk, ki-ki ízlése alapján.)
  • Tegyünk egy fazékba vizet és tegyünk bele néhány evőkanálnyi ecetet. (Olyan levet készítsünk, mint amilyet a fejes salátára szokás. )
  • Tegyünk bele egy-két csipet sót.
  • Tegyünk bele annyi cukrot, hogy jó édes legyen. (Úgy érdemes, hogy már-már túlzottan édes legyen, ugyanis a cékla fel fogja venni az édes ízt.)
  • Keverjük össze a levet és forraljuk fel.
  • A céklákat tegyük alaposan kifertőtlenített befőttes üvegekbe.
  • Tegyünk közésük meghámozott és vékonyra vágott tormagyökereket.
  • Öntsük fel a forró lével úgy, hogy egy-két csepp ki is loccsanjon az üvegből.
  • Tegyük rá a tetőt és száraz dunsztban hűtsük ki.