×

Konyha

Flódni és bombardínó a Szent István téren

Ha különleges, kézműves gasztro-ajándékokat vennél és szívesen kóstolnál finomságokat, akkor látogass el a karácsonyi vásárba, a Szent István-bazilikához. Számos program és óriási karácsonyfa is vár.

Megnyitotta kapuit a karácsonyi vásár a Szent István-bazilikánál. A kilencedik alkalommal megrendezett eseményen az eddigieknél is több program, egy 12 méteres karácsonyfa, interaktív szelfipont és tematikus napok várják a látogatókat.

Fotó: shutterstock/Subodh Agnihotri

A kilátogatókat összesen több mint 150 hazai kiállító várja, akik között kézműves és gasztronómiai árusok egyaránt megtalálhatók.

Megkóstolható a helyszínen és persze haza is vihető a hagyományos flódni és kinyitott a “Mikulás kocsmája” is. Ebben a különleges vendéglátóipari egységben többek között áfonyás forralt bort, bombardínót vagy éppen forró barnasör-rum kompozíciót mérnek az érdeklődőknek – tudatta az MTI.

A környezetvédelem jegyében pedig a vásárban kizárólag környezetbarát, dupla falú papírpohárban kínálják a forró italokat. De ennél is többet tesznek, ugyanis az idén is szívószálmentes a rendezvényt. A pultoknál pedig kiszolgálják azokat a látogatókat is, akik saját bögréjükkel érkeznek. Mindezen túl pedig élő helyett 12 méteres műfenőt díszítettek fel a tér közepén. A vásár történetében egyébként eddig ez a legmagasabb karácsonyfa.

Fotó: shutterstock/Subodh Agnihotri

A gasztronómiai élmények mellett az idén is látható lesz a bazilikára vetített 3D-s épületfestés, amelyet egy speciális szemüveg segítségével, sötétedés után, félóránként tekinthetnek meg a látogatók.

A családokat és baráti társaságokat naponta tematikus programok és meglepetések várják. A gyerekek minden nap 12 és 16 óra között kézműves foglalkozáson vehetnek részt. Ezúttal is várja őket az ingyenesen igénybe vehető korcsolyapálya, csütörtöktől vasárnapig oktatással egybekötve.

A Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat – már hagyományos módon – a vásár ideje alatt várja az adományokat “szeretet.éhség” kampánya keretében. Jelen lesz a vásárban a Movember mozgalom is, akik a prosztata- és hererák veszélyeire hívják fel a figyelmet és ingyenes szűrést is tartanak.