Konyha

Kiderült, hogy mennyire jók a likőrök

Nem maradhattak ki a fogyasztóvédelmi vizsgálatok sorából a likőrök sem. Alaposan tanulmányozták őket, hogy megfelelnek-e az előírásoknak. Az ellenőröknek igen kedvező volt a tapasztalatuk.

Alaposan megvizsgálták a voltokban kapható likőröket az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) ellenőrei. Nem csak a címkén szereplő feliratokat és tájékoztatót figyelték meg, hanem akkreditált laboratóriumukban is tesztelték az italokat.

Fotó: shutterstock/Tatyana Berkovich

Összesen húsz féle likőrt vettek górcső alá az ellenőrök. Azt tapasztalták, hogy az üvegen, címkén található tájékoztatás és jelölések, az italok cukor- és alkoholtartalma e termékek mindegyikénél megfelelt az előírásoknak. Mivel minden ellenőrzött termék eleget tett az előírásoknak, egyetlen esetben sem kellett fogyasztóvédelmi hatósági eljárást indítani – közölte a tárca az MTI-vel.

Ha kíváncsi vagy arra, hogy mely italokat vizsgálták, akkor nézd meg a kormányzati honlapon, ahol tételesen felsorolják őket.

A minisztérium illetékesei november közepétől december végéig az üzletekben, webáruházakban és karácsonyi vásárokban is folyamatos ellenőriznek, hogy így biztosítsák a megfelelő minőséget. A közleményben az is szerepel, hogy korábban a csokimikulásokban nem találtak kivetnivalót, azonban a fényfüzérek közel kilencven százaléka veszélyesnek bizonyult.

A likőrről azt kell tudni, hogy mezőgazdasági eredetű etil-alkoholból vagy párlatból, édesítve és ízesítve előállított szeszes ital. Elkészítése során felhasználhatóak hozzá például gyümölcs, bor, tejszín, tej, vagy akár természetes és mesterségesen előállított úgynevezett természetazonos aromák is. Kizárólag természetes aromát tartalmaznak a feketeribiszke, cseresznye, meggy, málna, faeper, fekete áfonya, citrusfélék, törpemálna, sarkvidéki szeder, tőzegáfonya, vörösáfonya, ezüsttövis, ananász típusú gyümölcslikőrök.

A likőr minimális alkoholtartalma legalább 15 százaléknak, minimális cukortartalmának pedig literenként 100 grammnak kell lennie. Szabály szerint a tojáslikőr esetében az előbbi határérték 14 százalék, a cukor- vagy méztartalom pedig literenként legalább 150 gramm.