Ma már a bőség zavarával küzdünk karácsony előtt, amikor megpróbálunk szaloncukrot választani. Nem volt ez mindig így, volt idő, amikor maximum három féléből lehetett választani, persze ha volt még a boltban. A szaloncukor azonban a bejglivel együtt gyorsan a karácsony elmaradhatatlan kelléke lett.

Fotó: shutterstock/acceptphoto
Az eredete egészen Franciaországig nyúlik vissza, ahol a 14. században kezdték el gyártani a kis fondant cukorkákat. A legenda szerint az egyik cukrászmester segédje nagyon beleszeretett a szemközt lakó lányba. Ezért egy-egy cukorkát selyempapírba csomagolva és abba szerelmes üzeneteket rejtve dobta be az ablakán. Ám lebukott és karrierjének véget vetett a főnöke. A segéd viszont találmányát megtartva már csomagolva árulta cukorkáit.
Ezeket az apró édességek végül elérkeztek Magyarországra is. A csomagolása és a karácsonyfára aggatása már igazi magyar találmány.
Ugyanakkor sokáig csak otthon tudták elkészíteni a háziasszonyok. Éppen ezért a gazdagok kiváltsága volt. Egészen addig, ameddig Stühmer Frigyes hamburgi cukrászmester ki nem találta, miként lehet egyszerre sokat legyártani belőle – Gerbaud Emil rendelésére. Innen pedig már nem volt vissza út. Viharos sebességgel lett népszerű karácsonyi édesség. Akkoriban akár 17 féle ízben is készült szaloncukor.
Eleinte a selyempapírba kerültek még különböző üzenetek is, de később ez elmaradt. A csomagolást is kézzel készítették még az elején, de gyorsan kifejlesztettek egy olyan gépet, amely kirojtozza a selyempapír szélét. Így már nem volt akadálya a gyors tömegtermelésnek.
Az elnevezése a német salonzuckerl szóból ered, amit Jókai Mór nemes egyszerűséggel csak szaloncukkedlinek keresztelt át.