Konyha

így válaszd ki és tárold a sütőtököt

A tél egyik remek zöldsége a manapság reneszánszát élő sütőtök. Számtalan formában kapható. De hogyan válasszuk ki a nekünk legmegfelelőbbet? És hogyan tároljuk? Eláruljuk a titkát.

A sütőtökből készülhet leves, ital, köret, de még édesség is. Kerülhet salátába, de önmagában is megállja a helyét. Alacsony a kalóriatartalma, viszont bővelkedik A-vitaminban és élelmi rostokban. Érdemes tehát ebben az időszakban gyakran beiktatni az étrendünkbe.

Fotó: shutterstock/ Alina Demidenko

A sütőtököt általában október környékén szüretelik le. Héja akkor még meglehetősen puha, csak napok múlva lesz keményebb. Szellős, hűvös helyen tárolják a felhasználásáig. Régen, vidéken szalmával fedték be, így biztosították a hosszú eltarthatóságát. Éppen ezért, ha haza viszel a boltból vagy a piacról egy-egy példányt, akkor hűvös, jól szellőző, sötét helyen érdemes tárolnod. Ha pedig már felvágtad és egy részét felhasználtad, vagy eleve csak egy darabját vitted haza, akkor külön ügyelned kell a tárolására. Fontos, hogy magozd ki és a magok körüli “szálkás” rostos részeket is távolítsd el. Tedd jól zárható edénybe és hűtőben tartsd a felhasználásáig. Fel is kockázhatod vagy szeletelheted. Ez esetben a héját is távolítsd el.

Jó, ha tudod, hogy minél tovább tároljuk, annál édesebb lesz az íze. Ugyanakkor sikerülhet eleve “tökízű” vagyis egyáltalán nem édes darabokat is kiválasztani. Ez esetben mindenképpen köretet vagy levest készíts belőle.
Ma már többféle formájú, színű és ízű sütőtök közül választhatsz. Megveheted akár élelmiszer-boltokban, zöldségesnél vagy a piacon.

Jó tudnod, hogy mindegyiknek hasonló az íze, de azért vannak eltérések. De nem csak az ízben, hanem az állagában, a húsának tömörségében is. Nagyon különleges íze van a hagyományos, szürke héjú ovális formájú sütőtöknek. Ezek akár óriási méretben is előfordulhatnak a boltok polcain. Kevésbé édes, de ennek ellenére nagyon finom. Viszont meglehetősen küzdelmes lehet felvágni igen vastag héja miatt.

Ha igazán édes sütőtökre vágysz, akkor a kanadai fajtát válaszd. Narancssárga héja van, a “nyaka” vékonyabb és kerek “hasban végződik”. Összekeverheted egy másik változattal, amelynek nyaka vastagabb és szeldelt küllemű.

Bármelyiket választod is a lényeg az, hogy közepes méretű legyen. A héja sértetlen legyen és a legjobb, ha a szárának maradványa is még rajta van. Ha sárga héjú példányt szeretnél, akkor érdemes a hamvasabb vagyis kissé azt a darabot választani, aminek héja olyan, mintha beszórták volna hintőporral. Azok – a tapasztalat azt mutatja -, hogy édesebbek.