Konyha

A francia konyha klasszikus sós pitéje

A quiche egy sós pite. Bár azt gondolnánk, ez egy macerás étel, meglepődnénk, mennyire egyszerű az elkészítése. Mivel a quiche hidegen is épp olyan finom, mint melegen.

Csodás fogás lehet piknikekre vagy kerti partikra.Bár a quiche töltelékét úgy variálhatjuk, ahogy csak szeretnénk, tehetünk bele zöldségeket, sajtokat és húsokat is, de a brokkolis-sonkás töltelékkel nem nyúlhatunk mellé.

Fotó: shutterstock/Piotr Krzeslak

Hozzávalók 6 személyre:
25 dkg liszt,
10 dkg vaj,
6-8 evőkanál víz,
25 dkg brokkoli,
20 dkg füstölt sonka,
10 dkg póréhagyma,
5 dkg sajt,
2 dl habtejszín,
2 tojás,
só, bors ízlés szerint,
quiche sütőforma.

Elkészítése:
Dolgozzuk össze a vajat a liszttel, majd pár evőkanálnyi víz segítségével gyúrjunk belőle tésztát.
Tegyük el a lefedett tésztát 1 órára pihenni a hűtőbe.
Ezután nyújtsuk ki 5mm vastagságúra, és béleljük ki vele a kerek, hullámos szélű quiche sütőformát.
Egy-két helyen szurkáljuk meg villával, hogy elég levegős legyen a tészta. 180 fokos sütőben süssük negyed óráig.
Amíg sül a tészta, a kis darabokra felvágott brokkolit pároljuk meg.
Ha már puha a brokkoli, dobjunk mellé kis vajdarabokat.
Jöhet bele az aprított sonka és a felkarikázott póréhagyma. A tölteléket nagyjából 5 percig pirítsuk.
Amíg a töltelék hűl, egy nagyobb tálban keverjük össze a reszelt sajtot, a tejszínt és a tojásokat. Majd borítsuk bele a pirított sonkás-brokkolit.
Ezután öntsük az egészet az elősütött tésztára. Már csak annyi a dolgunk, hogy még negyed órára betesszük a quiche-t a sütőbe.
Tálaljuk szeletekre vágva, friss salátával.