×

Konyha

Az egyik legegészségesebb krémleves

A sóska levelét már ősidők óta használják főzéshez, ám azt sokan nem tudják, milyen gyógyhatásokkal rendelkezik. A sóska nagy mennyiségben tartalmaz vitaminokat, ásványi anyagokat.

Ebben a zöld levélben található C-, B1-, B9- vitaminok, emellett gazdag fehérje- és vasforrás, a szénhidráttartalma pedig elenyésző. Így a belőle készült krémleves bármelyik diétába beilleszthető, hiszen egyszerre laktató, egészséges és alakbarát is egyben.

Fotó: shutterstock/Renata Apanaviciene

Hozzávalók:
40 dkg fagyasztott sóskapüré,
2 burgonya,
2 szál újhagyma,
1 tojássárgája,
1 dl tejszín,
1 leveskocka,
2 evőkanál olaj.

Elkészítés:
Vegyünk egy közepes lábost, és dinszteljük meg benne a karikára vágott újhagymát egy kis olajon.
Adjuk hozzá az apróra vágott burgonyát, majd 5 percig pirítsuk.
Ezután tegyük a lábosba a fagyasztott sóskapürét is.
Öntsük fel 7-8 dl vízzel, és morzsoljuk bele a leveskockát. Fedő alatt főzzük 15-20 percig.
Miután a krumpli is megpuhult, levesszük a tűzről, és hozzáadjuk a tojássárgával gazdagított tejszínt, majd az egészet összeturmixoljuk.
Ezután még 5 percen át főzzük, de már nem szabad felforralnunk. A végén édesítőszerrel vagy barna cukorral édesítjük.
Tálaljuk pirított zsemlekockával!
Jó étvágyat hozzá!