Konyha

Ráérős ebéd vasárnapra

Így nem kell egész délelőtt a konyhába serénykedni, marad idő akár a pihenésre is.

A sült ételek egyik remek tulajdonsága, hogy miután betettük a sütőbe, már sok dolgunk nincs vele. Néha rápillantunk, majd a sütési idő lejártával kivesszük és tálalás után fogadjuk az elismerő bókokat. Egy ilyen receptet kínálunk ezúttal olvasóinknak, amelyet már szombaton elő lehet, illetve kell készíteni. Vasárnap reggel pedig csak be kell dobni a sütőbe és nincs is vele több dolog. Ha még több időt akarunk spórolni, akkor szórhatunk a csirke köré zöldségeket, például répát, hagymát, burgonyát, kelbimbót, édesburgonyát vagy karfiolt, brokkolit. Így a köret is egyszerre lesz kész a főétellel. Mindig jól jön egy kis extra szabadidő!

Minimális munka van vele, de igazi vasárnapi főfogás. Fotó: shutterstock/AS Food studio

Szalonnában sült csirke

Hozzávalók:
1 közepes egész csirke
2 gerezd fokhagyma
10 dkg füstölt szalonna
1 teáskanál borsikafű
1 teáskanál őrölt piros paprika
1 teáskanál kakukkfű
1 teáskanál bazsalikom
1 teáskanál tárkony
1 teáskanál majoranna
fél teáskanál rozmaring
3 evőkanál méz

Elkészítése:
A mézbe szórjuk bele a fűszereket.
A csirkét kenjük be a mézes fűszerkeverékkel alaposan, kívül-belül.
Tegyünk egy szalonnacsíkot a belsejébe és kettőt a tetejére.
Tegyük tepsibe és fedjük le.
Hagyjuk pácolódni a hűtőben legalább egy éjszakát, de lehet egy napot is.
Sütőben 200 fokon 50-60 perc alatt megsül.
Bármilyen körettel tálalhatjuk, de a legjobb a rizi-bizi hozzá.