Konyha

Sülze, savanyított cékla

Aszpikos finomság a Főmenü konyhájából, amit a család is garantáltan imádni fog!

Fotó: MTVA

Elkészítés:
A sülzéhez a csülköt, füstölt csülköt és a körmöket feltesszük főni egy fazékban az alaplében. Hozzátesszük a többi hozzávalót és csendesen habozgatva, gyöngyözve főzzük vajpuhára. Ha kész, kivesszük a léből a húsokat, a levet leszűrjük és visszatesszük koncentrálódni a levet. A húsokat lecsipkedjük kisebb darabokra, a bőrt és a zsíros-cupákos részeket nem használjuk, eltesszük más ételhez, akár fagyasztóba! A langyos húshoz kockázzuk a főtt sárgarépát és karikákra vágjuk a cornichon uborkát is, ízesítjük friss borssal. Az idő közben sűrűsödött lével gazdagon meglocsoljuk a húsunkat és egy tetszőleges alakú formába rendezgetjük. Hűtőbe tesszük egy éjszakára és kidermesztjük.
Másnap fogyasztható, tetszőleges módon.

Savanyított céklák:
Sárga és piros húsú céklákat sózzuk, olajozzuk és alufóliába csomagoljuk. 180fokos előmelegített sütőben sütjük 50percig, míg megpuhul, de marad tartása.
Közben elkészítjük a marinádot: Felforraljuk az almaecetet a vízzel és a cukorral, ízesítjük sóval és mustármaggal, csipet zellermaggal és félretesszük.
Ha elkészült a cékla, hagyjuk kihűlni és megtisztítjuk. Tetszőleges formára daraboljuk és eltesszük a marinádba. Hűtőben sokáig eláll.

Pereczsemlye:
A perctésztához a lisztet összekeverjük a sóval egy tálban. A tejet meglangyosítjuk, hozzáadjuk a cukrot, az élesztőt és az olajat és elkeverjük. Pár percig pihentetjük, hogy az élesztő kissé felfusson. Majd a liszthez adjuk a keverékünket és alaposan kidolgozzuk a tésztát. Kissé makacs félig meddig ragadós, de még is edényfaláról leváló tésztát kapunk.
A tésztát keverőtálban hagyva fóliázzuk le és hűtőben kelesszük egy éjszakát.
Másnap a sópancshoz a sót feloldjuk melegvízben, majd azután a lisztet is hozzáadjuk és alaposan kikeverjük. Extrém sós, fehér színű, ragasztó sűrűségű sópancsot kell, hogy kapjunk. A tésztát lisztezett felületre borítjuk, és óvatosan, tetszőleges méretűre adagoljuk és gombóc alakúra virgoljuk. Sütőpapírral terített tepsibe tesszük a gombócokat. Felvert tojással lekenjük a pereceket és hagyjuk pihenni 15percet, közben a sütőt 210fokra melegítjük. A pihenő után másodjára is megkenjük a zsemlyéket tojással és betesszük a sütőbe 6-7percre, míg szépen sárgulni kezdenek. Az idő elteltével kivesszük a zsemlyéket, a sütőt 180fokra állítjuk és meglocsoljuk(megcsíkozzuk) a sópanccsal, majd további 5-6percre visszatesszük a sütőbe, míg a sópancs megdermed, elveszti nyers állagát, a zsemlyék pedig aranybarnára sülnek. Ha kész, hagyjuk langyosra hűlni. Langyosan félbevágjuk a zsemlyét, vastag sültze szeletet teszünk bele, megpakoljuk a céklával és megszórjuk savanyított kaporvirággal és medvehagymabimbóval.

Hozzávalók:
Egész hátsó csülök 1db
Füstölt hátsó csülök 2db
Sertés köröm, félbe vágva hosszában 4fél darab
Alaplé 3l
Sárgarépa 1szál
Cornichon uborka 1kisebb marék
Vöröshagyma 2fej
Fokhagyma 2fej
Fekete egészbors 1ek
Frissen őrölt bors
Házi savanyított medvehagymabimbó és kaporvirág

Cékla:
Sárgacékla 2-4közepes fej
Piros cékla 2-4közepes fej
Almaecet 5dl
Víz 5dl
Cukor 100g
Mustármag 1ek
Zellermag 1kk

Házi pereczsemlye:
Liszt 470g
Tej 330g
Napraforgó olaj 50g
Kristálycukor 6g
Só 12g
Élesztő, friss 12g
Tojás, csak a kenéshez! 1db

só pancs:
Só 2ek
Víz, meleg 1dl
Liszt 2-3ek