Konyha

Hamisítatlan őszi desszert a gesztenyés tekercs

Beérett a gesztenye, mind a vad, mind a szelíd. Remek alapanyaga az édességnek a gesztenye, érdemes többször elkészíteni, többféle módon. Ezúttal a hagyományos gesztenyés tekercs receptjét kínáljuk.

Hamarosan megjelennek város szerte a sült gesztenyét áruló kis sütödék. De mi magunk is süthetünk otthon, nem bonyolult feladat. Csak be kell áztatni kicsit a gesztenyét, majd bevágni a héját és már mehet is a forró sütőbe. Amikor pedig kihűl, akkor könnyen megfosztható a héjától. Akár ezt is használhatjuk a gesztenye masszához, de készen is vehetünk.
A kész gesztenye masszában az a jó, hogy már meg is ízesítik helyettünk. Ám, ha odafigyelünk az egészségünkre, akkor érdemes natúr, bio változatot vásárolni belőle. Ráadásul ezek konyhakészek, nem kell a sütéssel külön bajlódni.

Illusztráció (Fotó: Unsplash.com)

Hozzávalók:
2 csomag gesztenyepüré, 1 evőkanál rum aroma (használhatsz igazi rumot is), 10 dkg vaj, 10 dkg darált dió, 10 – 10 dkg cukor vagy ennek megfelelő édesítő, fél citrom reszelt héja, fél dl habtejszín.

Elkészítése:
A darált dióhoz keverjük hozzá a tejszínt és a megolvasztott vajat és keverjük el alaposan.
Keverjük bele a cukrot vagy édesítőt és a reszelt citromhéjat.
A gesztenyepüréhez – ha nincs ízesítve – keverjük hozzá a rumaromát és 10 dkg cukrot, vagy édesítőt.
Egy sütőpapírra kenjük a gesztenye pürét legalább egy centi vastagon.
Kenjük a tetejére a diós masszát.
Tekerjük fel az egészet és tegyük hűtőbe.
Hidegen lehet szeletelni.
Tehetsz a tetejére olvasztott csokoládét is. De keverhetsz a dió közé még rumba áztatott mazsolát is.