×

Konyha

Spenótos ricottával töltött canelloni

Olasz ízek egyszerűen, otthon is!

Elkészítés:

Egy nagyobb serpenyőben megfuttatjuk olíva olajon a fokhagymát, majd hozzáadjuk a spenótot, forgatjuk, hagyjuk, hogy összeessen, és addig adjuk hozzá a többit, amíg el nem fogy. Amikor az egész összeesett kivesszük egy tálba, leszűrjük és hagyjuk, hogy kihűljön.
Ugyanebben a serpenyőben újramelegítünk olíva olajat újabb 2-3 gerezd fokhagymával, a bazsalikom aprított szárával, puhítjuk és ráöntjük a paradicsomkonzervet. Sózzuk, borsozzuk, redukáljuk, majd levesszük a tűzről és beleforgatjuk a bazsalikom leveleket.
Szétterítjük a szószt egy hőálló tálban.
A kihűlt spenótot a leve nélkül aprítjuk, összekeverjük a ricottával, fűszerezzük és hozzáadjuk a parmezánt is, majd habzsákba töltjük. A habzsák segítségével alaposan megtöltjük a cannellonikat, amiket a paradicsompürére fektetünk egy rétegben.

A tetejére összekeverjük a parmezánt a créme fraiche-sel, szardellával és az egész tetejére öntjük. Rátépkedjük a mozzarellát és a 180 fokra előmelegített sütőben 30-40 perc alatt készre sütjük.

Hozzávalók:

Olíva olaj 1,5 2 dl
Fokhagyma 5-6 gerezd
Spenót 0,2 kg
Só, frissen őrölt feketebors
Hámozott paradicsom konzerv 0,8 kg
Bazsalikom 1 csokor, levele, szára
Ricotta 400 g
Parmezán, reszelve 80 g
Créme fraiche 400 g
Parmezán 100 g
Só, frissen őrölt feketebors
Szardella 4-5 db
Mozzarella 2-3 db, tépkedve