×

Konyha

Vidéki ízek újragondolva: tökfőzelék háziasan

Most egy klasszikus tökfőzelék receptet mutatunk, úgy, ahogyan azt a nagymamáink készítették. Mert azért, amit ők főztek összehasonlíthatatlanul finomabb volt, mint a menzai.

Fotó: MTVA

Hozzávalók:
1 kg közönséges főzőtök
1 kis fej vöröshagyma
2 dl tejföl (20 %-os)
1 evőkanál őrölt fűszerpaprika
fél csokor kapor
1 evőkanál sertészsír (vagy vaj, növényi olaj)
só, fűszerpaprika ízlés szerint
fél citrom leve

Elkészítés:
Megpucoljuk a tököt, hosszában felvágjuk, majd evőkanállal kikaparjuk belőle a magokat. Ezután lereszeljük, megsózzuk és fél órát hagyjuk állni, hogy kiengedje magából a vizet.
Apróra vágjuk a vöröshagymát, egy kis sertészsíron megpirítjuk, miközben az őrölt paprikával fűszerezzük.
Beleöntjük a lereszelt tököt és az apróra vágott kaprot. Fedő alatt 15 perc alatt puhára főzzük.
Elkeverjük a lisztet a tejföllel, majd ráöntjük a tökre a rántást, és simára keverjük.
Meglocsoljuk a citrom levével, hogy izgalmasabbá tegyük az ízeket. Ezután még pár percig főzzük, ha szükséges.

Jó étvágyat!