Otthon

Egy hely, ahol az egyszülők valódi segítséget kaphatnak

A legtöbben azért már éltünk meg életünk során jó és rossz időket: volt, hogy sok volt körülöttünk a felesleg, de volt olyan időszak is, amikor szűkölködtünk, s minden kiadást háromszor is meggondoltunk. Nincs ezen semmi szégyellnivaló.

Szülőnek lenni már önmagában is egy elképesztően nagy, nemes, de nehéz feladat, ám ha úgy alakul az életünk, hogy egyedül kell nevelni a picit, piciket, az nemcsak érzelmileg, de anyagilag is kifejezetten megerőltető, s néha már-már kivitelezhetetlennek tűnő feladat. Ma már szerencsére nincsenek egyedül azok sem, akik erre a rögös útra léptek, hiszen vannak olyan országos közösségek, melyek azért jöttek létre, hogy támogassák ezeket a speciális családokat. „Egyszülős családban élni – bármelyik más családmodellhez hasonlóan – speciális igényeket, gondokat és megoldásokat jelent, amelyekkel foglalkozni kell” – olvasható az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány oldalán. Talán ritkán gondolunk bele, de ma Magyarországon az egyszülős családok alkotják a legnagyobb kisebbséget.

Fotó: iStock.com/Highwaystarz-Photography

Fotó: iStock.com/Highwaystarz-Photography

A minap bukkantam rá az Egyszülős Cserebere nevű csoportra, s rögtön csatlakoztam is, mivel a többi hasonló csereberecsoport mellett ezt egy kifejezetten hiteles „helynek” tartom, ahová bárki csatlakozhat, akinek feleslege akad, még jó állapotú ruhák, játékok, vagy éppen szüksége van valamire, amit azonban nem engedhet meg magának. De persze egyéb módon is segíthetünk egymásnak, szakemberek elérhetőségével, bútorok felajánlásával, esetleg ha el szeretnénk adni valamit, az is belefér.

Nagy Anna, az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány elnöke magyarázta el jobban nekünk, mi is pontosan ez a csoport, miért jött létre, és hogy látják, miképp alakul, fejlődik ez a különleges közösség az online térben:

Az Egyedülálló Szülők Klubja Alapítvány hozta létre a csoportot, mivel sok olyan megkeresés érkezik hozzánk, amiben ruhát, cipőt, tanszert, játékot, mindenféle napi holmit keresnek a családok – hiszen néha bizony ez is nehézséget jelent elég sok egyszülős családnak. Ugyanakkor gyakorló szülőként tudjuk, hogy milyen sok holmi gyűlik fel egy gyereknél akár egyetlen évszak alatt, és arra gondoltunk, hogy milyen jó lenne a keresletet és a kínálatot összekötni. Hiszen nemcsak az a fontos, hogy mi alapítványként segíteni tudjunk, hanem az is, hogy maguk a családok is kapcsolatba kerülhessenek egymással, segíthessenek egymáson. Az Egyszülős Központunk egyik fontos célja a közösségépítés, és ez a fajta kölcsönös segítségadás is része ennek. Jelenleg 630 család van a csoportban, és folyamatosan növekszik a számuk.

Fotó: iStock.com/jacoblund

Fotó: iStock.com/jacoblund

Előre nem határoztunk meg semmit abból, hogy ingyenesek legyenek-e a felajánlások, vagy inkább amolyan börze lesz belőle, de ezt is hozta az élet. Maguk a szülők írták meg, ha valamit kértek a holmikért – általában egy tábla csoki volt legfeljebb. A segítés a célja, és ahogy nézzük a hozzászólásokat, kiderül, hogy még azok is szívesen ajánlanak fel, akik egyébként maguk sincsenek feltétlenül könnyű helyzetben. Amikor adunk, erősebbek leszünk tőle.