Otthon

Vendégeket várunk? Így tehetjük felhőtlenné számukra a nálunk töltött időt

Amikor vendégségbe megyünk, talán az egyik legfontosabb dolog az atmoszféra, és természetesen a vendéglátó személye, aki mindezt megteremti. Habár ilyenkor nem a saját otthonunkban vagyunk, a cél mégis az, hogy otthonosan mozogjunk, és el tudjuk engedni magunkat az adott helyen. Amennyiben mi várunk vendégeket – pláne, ha több napra –, tartsuk szem előtt az alábbiakat, és garantáltan kellemes élményekkel távoznak ismerőseink.

A vendégszoba

Függetlenül attól, hogy eleve van-e vendégszoba a házban, vagy csupán valamelyik családtagunk szobáját alakítjuk át ideiglenesen, fontos, hogy gondoskodjunk az alapvető kényelmi szükségletekről. Teremtsük meg azt az atmoszférát, mintha egy kellemes kis fogadóba érkezett volna vendégünk. Készítsünk elő neki olyan eszközöket, amelyeket egyébként is használ a mindennapokban – vasalót, ébresztőórát, pluszvállfákat, és szabadítsunk fel elegendő helyet a gardróbban. Még otthonosabbá tehetjük számára a tartózkodást azzal, hogy odakészítünk az éjjeliszekrényre néhány palack ásványvizet és egy poharat, valamint felírjuk egy kis papírra a wifijelszót is.

Fotó: iStock.com/KhongkitWiriyachan

Fotó: iStock.com/KhongkitWiriyachan

A fürdőszoba

Ami a fürdőszobát illeti, MINDIG készítsünk ki pluszcsomagot a WC-papírból, illetve legyen elérhető távolságban a WC-kefe és -pumpa, mert kevés kínosabb dolog van, mint ezeket a dolgokat kérni a házigazdától… Ne feledkezzünk meg a kis és nagy törölközőkről, a tusfürdőről, a hajszárítóról, hajkeféről, fogkrémről, és ha még egy új fogkefét is bekészítünk, vendégünk biztosan le lesz nyűgözve. Amennyiben hölgyet várunk, extra figyelmesség lehet néhány alapvető kozmetikum, például sminklemosó kendő bekészítése. Ha pedig igazi spahangulatot teremtenénk, helyezzünk el a kád szélére néhány illatos gyertyát és virágot.

A konyha

Ha folyamatosan sürgünk-forgunk vendégünk körül, az egy idő után már neki is kényelmetlenné válhat, ezért hagyjuk, hogy valóban otthonosan mozoghasson nálunk, és készítsünk elő a konyhában mindent úgy, mintha egy svédasztalos étterem lenne – nekünk csak a hozzávalókat kell kitennünk, magát az ételt már vendégünk állíthatja össze kedve és ízlése szerint. (Természetesen ez inkább csak akkor érvényes, ha többnapos tartózkodásról van szó, mert egy rövid hétvége esetében illik kiszolgálni meghívottunkat). Reggelire kikészíthetünk kétszersültet vajjal, lekvárral, zabpelyhet, tejet (érdemes megtudakolni, vendégünk nem laktózérzékeny-e), instant kávét, teát, cukrot, mézet, édesítőt, valamint különféle gyümölcsöket. Ebédre, vacsorára jó megoldás lehet egy szendvicsbár bagettel, felvágottakkal, salátával, zöldségekkel. Ami pedig a köztes időt illeti, érdemes egy kosárkába vagy tálcára összeállítani néhány csipegetnivalót, például olajos magvakat vagy gyümölcsöt, és ráragasztani egy cetlit „Egyél meg” felirattal, így bátorítva vendégünket arra, hogy nyugodtan szolgálja ki magát.

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Fotó: iStock.com/monkeybusinessimages

Egyéb apró figyelmességek

Amennyiben gyerekeket is vendégül látunk, gondoskodjunk róla, hogy sose unatkozzanak – a nappaliban hozzunk létre egy kis játéksarkot, ahol egy kosárkában elhelyezünk néhány társasjátékot, puzzle-t, kifestőt és egyéb játékokat, valamint tegyünk a földre egy pokrócot néhány pihe-puha párnával, így a nap folyamán bármikor bekuckózhatnak oda a kicsik. Az is apró figyelmesség lehet, ha vendégünk szobájába odakészítünk egy kis dobozt a legalapvetőbb gyógyszerekkel, például fejfájás-csillapítóval, görcsoldóval és elalvást segítő gyógynövényes készítményekkel.

A témával Vendégvárás mesterfokon címmel és sztárvendégekkel foglalkozik a Ridikül mai adása. A stúdióban beszélget Tittel Kinga, Bay Éva, Molnár Rita és meglepetés-férfivendégünk.

A tegnapi adást ezen a linken nézhetjük meg.