Otthon

Malmö – Svédország déli ékszerdoboza

Sokunkban talán még mindig él a berögződés, hogy egy külföldi utazás komoly előkészületeket, szervezést és főleg rengeteg pénzt igényel, pedig ha nyitva tartjuk a szemünket és résen vagyunk, akkor bizony egész olcsón kihozhatunk egy szuper hosszú hétvégés programot valamelyik európai városban. Mutatunk egy példát!

Egy hétvége persze nem elég arra, hogy mindent megnézzünk egy adott városban, de az ilyen utazásoknak nem is ez a lényege, hanem az, hogy kiszakadjunk kicsit a hétköznapokból, élményeket szerezzünk, rövid bepillantást nyerjünk egy másik ország életébe és feltöltődjünk azzal az érzéssel, amit semmi más nem adhat, csak az utazás.

Malmö Svédország harmadik legnagyobb városa Stockholm és Göteborg után, azonban más európai nagyvárosokhoz képest 300 ezres lakosságával még így sem túl nagy. Pont megfelelő méretű azonban ahhoz, hogy eltöltsünk ott egy remek hosszú hétvégét, gyalog bejárjuk a város nagy részét és megismerjünk néhány svéd nevezetességet. Fontos megjegyezni, hogy nem véletlen, hogy a téli időszakban főleg az északi országokba olcsók a repülőjegyek, hiszen az időjárás legalább olyan hideg ott is, mint hazánkban, sőt, talán néhány fokkal hidegebb is, azonban néhány jó meleg ruhával és egy kényelmes, vastag cipővel bátran nekivághatunk a kalandnak. Mutatunk néhány nagyszerű látnivalót a kis svéd ékszerdobozban, amit semmiképp ne hagyjunk ki, ha arra járunk.

Fotó:iStock.com/ AdunSuemue

Fotó:iStock.com/AdunSuemue

Malmohus

Malmőben igazán nem nagyok a távolságok, így pár perces sétára a központi pályaudvartól máris az élénkpiros színű reneszánsz kastélynál találhatjuk magunkat. A Malmői Múzeumnak is otthont adó épület a környék legrégebbi fennmaradt kastélya, amelyben korhű berendezésekkel kalauzolnak minket végig a város történelmén, ráadásul a kastély parkja is megér egy néhány órás sétát. Ha nincs időnk meglátogatni a múzeumot, akkor is érdemes errefelé kerülni, nemcsak nappal, de sötétedés után is, ugyanis esténként fényjátékkal örvendeztetik meg a kastély mellett sétálókat, ilyenkor bepillanthatunk egy pár percre a kastélybeli élet mindennapjaiba. Ha belépőjegyet veszünk, az ráadásul a közeli közlekedési és tengerészeti múzeumba is belépésre jogosít, így mindenképp megéri az árát.

Séta a múltba

Bár Malmö egyik nagy vonzóereje a tenger és várost átszövő hidak, a klasszikus óvárosi sétára is érdemes időt szánni. Számos teret és sétálóutcát találhatunk, de semmiképp se hagyjuk ki a Lilla torgot, ahol a klasszikus régi épületek között éttermekben és bárokban kóstolhatjuk meg a helyi ételeket. Azzal azonban számolnunk kell, hogy ahogy az összes északi ország, Svédország sem olcsó, így mélyen a zsebünkbe kell nyúlnunk, ha étteremben szeretnénk vacsorázni.  A város közepén található a régi temető is, amely szintén remek lehetőség egy sétára egy olyan helyen, amelyet a helyiek ma is eredeti formájában őriznek és ahol a város fejlődéséért munkálkodó egykori polgárok nyugszanak.

Fotó: iStock.com/SilvanBachmann

Fotó: iStock.com/SilvanBachmann

A Turning Torso és a modern negyed

Malmö egyik különlegességét az adja, ahogy keveredik benne a történelem a modernitással, és ez remekül tükröződik az építészetben is. Ennek ékes példája a város egyik legújabb negyede, amely az úgynevezett Turning Torso nevű felhőkarcoló köré épült. A 2005-ben átadott lakóház különlegessége, hogy a legfelső szintje a legalsóhoz képest 90 fokkal elfordul, és persze az is, hogy 190 méteres magasságával Svédország és Skandinávia legmagasabb épületének számít. A köré épített modern negyed alacsony házai mellett igazán impozáns látványt nyújt, ráadásul a város legtöbb pontjáról jól látszik. A modern negyedben sétálva különleges kockaházakat láthatunk, hatalmas ablakokkal, jó hangulatú belső terekkel. A svédek nem használnak függönyt otthonaikban, így eleinte talán nehezünkre esik megállni, hogy ne bámuljunk be az otthonokba, de ez a fajta nyitottság hamar természetessé válik, főleg, ha sötétedés után találkozunk a másik svéd szokással is: minden ablakban lámpák világítanak, amelyek csodás hangulatot adnak az esti városnak.

A tengerpart

Szokták mondani Malmőre, hogy az észak Riviérája, nem is csoda, hiszen szinte az egész város a tengerpartra épült. Bár északon egészen más élmény a tengerpart, mint egy mediterrán országban, a téli hónapokban mégis megéri ellátogatni ide – persze alaposan felöltözve –, hiszen a téli tenger látványa igazán drámai és gyönyörű, rengeteg a móló, ahova kisétálva szinte úgy érezhetjük, hogy a tenger közepén vagyunk. Elmélkedésre, elmélyülésre, hatalmas sétákra tökéletes hely.

A híd

A város egyik nevezetessége, amely ráadásul az egyik legismertebb skandináv krimisorozatot is ihlette (Bron – A híd) a 2000-ben átadott Öresund-híd, amely nemcsak csodálatos látvány, de fantasztikus lehetőség is, ugyanis összeköti Malmőt Koppenhágával, vagyis Svédországot Dániával. A két várost csupán maximum egyórás vonat- vagy buszút választja el egymástól, így, ha sikerül elcsípnünk egy olcsó repülőjegyet a két város valamelyikébe, máris lehetőségünk van egyszerre mindkettőre szánni egy-egy napot. Maga az építmény csaknem 8 km-en keresztül halad az Öresund-szoros fölött, majd egy mesterséges szigethez érve hamarosan a víz alá bukik és egy alagúton keresztül jut át Dániába. Az átkelés hatalmas élmény, de legalább annyira megéri tenni egy hosszú sétát a híd lábához a malmői oldalon, hiszen maga az építmény is igazán monumentális látványt nyújt.

Fotó: iStock.com/3quarks

Fotó: iStock.com/3quarks