×

Otthon

Így készítsünk természetes növényvédő szereket házilag

Itt a jó idő, egyre több időt töltünk a kertben a növekvő, virágzó, termő növények között. A gazolás mellett a kártevőirtás az egyik legbosszantóbb tevékenység, de ezek a házi szerek megkímélhetnek a rovarok vagy csigák okozta károktól.

Kártevők voltak, vannak és lesznek, ráadásul óriási előnnyel indulnak, hiszen a kertünkben laknak, és azelőtt megrongálhatják a növényeinket, mint hogy odaérnénk a permetszerrel – vagy bármivel. Ha elegünk van belőle, hogy a csigák előbb esznek a friss eperből, mint mi, a tetvek megrongálják a rózsáinkat, a bolhák meg a káposztaféléinket, akkor tennünk kell ellenük. Persze választhatjuk az erős bolti vegyszereket is, amik viszonylag rövid idő alatt ígérnek sikert, de ha biokertet művelünk, próbáljuk inkább ki a házi készítésű, filléres növényvédő szereket, amik mellett nyugodtan el is fogyaszthatjuk az útközben beérő gyümölcsöket, zöldségeket. Arra azonban ügyeljünk, hogy a legtöbbjét legalább egy hétig kell használunk ahhoz, hogy valóban hassanak is.

Csalánlé

A csalán az egyik legalapvetőbb növény a kertben, amit sokan egyszerűen gyomnak titulálnak, mások viszont teának gyűjtik a leveleit. A friss csalánt növényvédő szer alapjának is levághatjuk: áztassuk be vízbe, és néhány nap alatt kész is a permetezőszerünk. Hígítsuk fel vízzel, és öntsük spriccelős flakonba: elsősorban tetvek ellen hatásos, de az egész kertben használhatjuk gond nélkül.

Fotó: iStock.com/13-Smile

Fotó: iStock.com/13-Smile

Neem (indiai orgona) olaj és narancsolaj

Egy liternyi vízhez adjunk csupán néhány cseppet, s ezzel permetezzük a növényeinket: a kártevők előbb-utóbb elpusztulnak, mert az olaj megzavarja a növényt megevő rovarok életritmusát. A narancsolajat sem véletlenül használják biokertészetekben: a liszteskék és a levéltetvek is leszáradnak tőle, s ebből is elég néhány cseppet adni egy liter vízhez.

Vöröshagyma és mosódióhéj

Akár atkák, akár levéltetvek támadták meg a növényeinket, mindegyik ellen hatásos  az apróra vágott vöröshagyma, amit egy-két napig langyos vízben áztattunk. Ugyanez a hernyók kukacok, csigák ellen fokhagymával is működik. Ha csupán tetveket irtanánk, próbáljuk ki a mosás után visszamaradt mosódiót, amit csak meg kell főzni rövid ideig vízben, és máris permetezhetünk vele.

Zsurló és borsmenta, no meg a bazsalikom

A gombás fertőzéseket kiválóan gyógyítja a zsurlóból főzött tea, négy evőkanálnyit érdemes megfőzni egy liter vízben. A borsmenta pedig, főleg, ha egy kis mentaolajjal is megbolondítjuk, teaként elűzi a hangyákat és a meztelen csigákat is. A bazsalikomtea egy csepp mosogatószerrel keverve szintén jó rovarűző, a tetvek ellen hatásosan bevethetjük.

Fotó: iStock.com/Remains

Fotó: iStock.com/Remains

Kovaföld és keserűsó

A kovaföld képes feljavítani a talajt, de emellett elűzi a hangyákat és a levéltetveket is. Szórjunk belőle a bajba került növény köré, vagy hígítva használjuk vízzel elkeverve! A keserűsó is olcsó és biztos rovarriasztó, elég belőle a tövek köré szórni egy kicsit.

Rebarbara- paradicsom- és krumplilevél 

A rebarbara leveleit nem véletlenül nem szabad megenni, csak a szárát. A visszamaradt hatalmas zöld levelek viszont jól felhasználhatók növényvédő szerként: öntsünk rájuk annyi vizet, hogy ellepje őket, majd forraljuk 20 percen át. Egy kis folyékony mosogatószert adjunk hozzá, és már be is vethetjük levéltetvek vagy krumplibogarak ellen. A paradicsom levelével is hasonló sikereket érhetünk el, de azt hideg áztatással készítsük a forralás helyett. A krumpli zöld leveleit áztassuk be forró vízbe, és hagyjuk állni egy napig, majd permetezhetünk is vele. Arra azonban ügyeljünk, hogy mindhárom levél mérgező, ne permetezzük olyan zöldségekre, gyümölcsökre, amiket hamarosan le szeretnénk szüretelni!