Otthon

Lélekemelő kicsiny tündérkert saját kezűleg

Néhány kellékkel kevesebb mint egy óra alatt dekoratív üvegkertecskét készíthetünk, melyre öröm ránézni. Mindössze egy üvegedényre, egy kis földre és néhány növényre van szükségünk hozzá.

Az üvegkert különleges dekorációs eleme lehet a lakásnak, de akár ajándékba is adhatjuk. Ehhez egy jól megválasztott, tetszőleges méretű, egyik oldalán nyitott üvegedényre van szükségünk, mely a befőttesüvegtől kezdve a dobozon át a gömbakváriumig bármi lehet, ami ízlésünknek megfelel. Dekorációnak választhatunk kavicsokat, üveggolyókat, emellett szükségünk lesz még aktív szénre, steril ültetőközegre, mohára és a megfelelő növénykére.

Milyen növényt válasszunk?

Az ideális növény elég kicsi ahhoz, hogy beleférjen az üvegbe úgy, hogy közben nem érinti az oldalát, ugyanakkor jól bírja a párát, az üvegkertből ugyanis nem folyik ki a víz. Például a kroton, a hegyescsúcsú futóka, a sárkányfa, a harasztok, a nyílgyökér, a szerencsebambusz, a korpafű és a kúszó fikusz is remek választás lehet. Döntsük el, milyen növényeket szeretnénk látni a kertecskénkben, hogy egyfélét vagy többfélét ültetnénk, és hogyan fogjuk őket elhelyezni.

unsplash.com/Jeff Sheldon

unsplash.com/Jeff Sheldon

Rétegezés

Mivel az üveg alján nincsenek vízelvezető lyukak, gondoskodnunk kell egy víztároló rétegről. Ez lehet moha vagy körülbelül kétujjnyi kavicsréteg. Erre jön a körülbelül egycentis aktívszén-réteg, mely segíti a vízelvezetést és megelőzi a kellemetlen szagok kialakulását. Ha van kedvünk, erre tehetünk egy kis mohát, majd jön a néhány centiméternyi ültetőközeg.

Ültetés

Ezután nincs más hátra, mint elültetni a növénykéket, ehhez ássunk egy kis lyukat a földbe, tegyük bele a növényt, majd egyengessük el körülötte a talajt. Ha túl keskeny az üvegcsénk nyaka, akkor evőpálcika, illetve hosszú csipesz segítségével helyezhetjük el benne a növényt, majd egy pálcikára erősített parafa dugóval elegyengethetjük a földet. Ne felejtsük el megöntözni a növényeket, ezt növényspriccelővel tehetjük meg, melynek az üveg takarítása során is hasznát vehetjük.