Otthon

Nyugalom és harmónia otthon a feng shui és az öt elem segítségével

A mindennapi kiegyensúlyozott és békés életünkhöz fontos, hogy kapcsolatban maradjunk a természettel. Minél több időt töltsünk a szabad levegőn, és jó, ha az otthonunkat is úgy rendezzük be, hogy a természet, annak anyagai és színei is helyet kapjanak a lakásban. A szakemberek szerint ezáltal könnyebben vezethetjük le a feszültséget, a stresszt. Segítünk, hogy a mi otthonunkban is állandó vendég legyen a nyugalom és a harmónia a feng shui és az öt elem segítségével.

Nemcsak a kertünkben vagy az udvarunkon kerülhetünk közel a természethez, ha otthon vagyunk, de a házba is bevihetjük a természet anyagait és színeit. Tőlünk függ, hogy a lakásban milyen hangulatot alakítunk ki. A stíluson túl nem mindegy például az sem, hogy mennyire zsúfoljuk tele a lakást, vagy hagyjuk, hogy a szabad tereket átjárja a fény és az energia. A feng shui ismerői jól tudják, hogy nem mindegy, melyik helyiségbe milyen tárgyakat teszünk, milyen azoknak az anyaga, a színe, a formája, és hogy merre néznek. Ha helyesen alkalmazzuk ezt a technikát, a szakemberek szerint nyugalom és harmónia költözhet be a mi otthonunkba is. A feng shui az öt elem (fa, tűz, föld, fém, víz) megfigyelése és ez alapján azok helyesnek vélt elhelyezése révén igyekszik minél több pozitív energiával megtölteni az otthonokat.

Nem mindegy tehát, hogy amikor beszerezzük a bútorainkat, azok milyen anyagból készültek, de még a terítők és függönyök kiválasztásánál is érdemes utánajárni, milyen színek passzolnak össze a feng shui szerint, és melyik szín mit jelent, milyen energia költözik be általa a szobába vagy a konyhába. De ez például a falak lefestése előtt is hasznos információ lehet. Ha a feng shuit vesszük alapul, akkor a különböző helyiségek berendezésénél is érdemes tájékozódni, hogy hová kerüljön a kanapé, az ágy vagy az asztal.

Fotó: iStock.com/undrey

Fotó: iStock.com/undrey

Honnan tudjuk, hogy jó munkát végeztünk-e?

A legtöbb esetben megérzi azt az ember. Vagyis ha belépünk egy helyiségbe, és hagyjuk, hogy átjárjon bennünket az energiája, megérezhetjük, hogy minden a megfelelő helyen van-e, vagy változtatni kell rajta. Ha jól érezzük magunkat benne, és feltöltődünk, békére lelünk, akkor valószínűleg jó munkát végeztünk. Ellenkező esetben érdemes némi változtatást végezni, amíg rá nem találunk a hőn áhított kiegyensúlyozott érzésre.

Fa

A fa elemhez tartozik az összes fa és növény, ami az otthonunkban helyet kap. Minél több fát és növényt teszünk a helyiségekbe, annál közelebb kerülhetünk általuk ehhez a (talán nyugodtan kijelenthetjük) legtermészetesebb anyaghoz. A faasztalt fedjük pamutterítővel. A növények jelenlétét pedig zöld színnel hangsúlyozhatjuk még jobban.

Tűz

A tűz szó szerinti jelenlétét a kandalló és a különböző gyertyák képviselhetik a házunkban. De más vizuális megjelenése lehet ennek az elemnek, mint például egy piros kanapé, egy kép a napfelkeltéről, vagy más, a melegre, a forróságra és a tűzre emlékeztető színű kiegészítők. Meglepő lehet, de sokan a háziállatokat is ehhez az elemhez kapcsolják.

Fotó: iStock.com/Cat_Mint

Fotó: iStock.com/Cat_Mint

Föld

A földet a szó szerinti föld, a talaj és a kisebb kövek, szikladarabok jelképezik. Például a téglafallal a nappaliban vagy sok-sok cserepes virág révén is belophatjuk ezt az elemet az otthonunkba, vagy egy gyönyörű tájkép segítségével, aminek a keretét apró kavicsokból is kirakhatjuk. A föld jelenléte stabilitást és békét hozhat az életünkbe, a kapcsolatainkba.

Fém

A fém lehet például egy fényes trófea a kandalló felett, vagy egy rézasztal, amely az idő múlásával csak még szebb dísze lehet a nappalinknak. Ennek az elemnek köszönhetően több fegyelem és szervezettség lehet az életünk része.

Víz

A víz az egyik legjobb kiegészítője talán minden otthonnak. Egy mini szökőkút a nappaliban vagy a bejárathoz közel élénkebbé és energiával telibbé teheti a lakásunkat. A víz csobogása békét és nyugalmat hozhat a házban élők számára, akár a meditációs gyakorlatokhoz is szuper hangforrás lehet. Emellett a tükrök, fényvisszaverő és fényáteresztő anyagok tartoznak még ehhez az elemhez.