Gyereknevelés

Így érhetjük el, hogy megmaradjon a kapcsolat a serdülő gyermekünkkel

Sok szülőnek problémát okozhat, hogy a tizenéves gyermekével megtartsa a kapcsolatot. Tinédzserkorban a kortársak társasága nagyobb hangsúlyt kap a szülőkkel való kapcsolat rovására – ekkor a gyerekek egy átmeneti időszakon mennek keresztül, megkomolyodnak, megváltoznak. Pedig fontos, hogy a lehetőségeinkhez mérten megtartsuk a kapcsolatot a serdülő fiunkkal vagy lányunkkal. Mutatunk néhány ötletet: így érhetjük el, hogy megmaradjon a kapcsolat a serdülő gyermekünkkel.

Ahogyan minden ember, úgy minden család más és más. A szülők és a gyerekek közötti kapcsolat is másképp alakul, hiszen más szabályok, másfajta szigor, másfajta féltés és engedékenység jellemző a családokon belül. A tinédzserkor nehéz időszak – nemcsak a gyerekeknek, de a szülők számára is. Testi és lelki változásokon mennek keresztül a serdülők, és egyszeriben az addigiaknál is fontosabbá válnak a kortársak, a barátok, a csoporthoz tartozás. Fontos, hogy a szülők észrevegyék, megváltozik a gyermekükkel kialakított kapcsolat, a kislányok nagylányok lesznek, a kisfiúk pedig nagyfiúkká válnak. Mit tehetünk annak érdekében, hogy továbbra is helyünk legyen a gyerekünk életében? Íme néhány ötlet: így érhetjük el, hogy megmaradjon a kapcsolat a serdülő gyermekünkkel.

Illusztráció (Fotó: Unsplash)

 Tudatosnak lenni minden körülmények között

Ismerjük fel, hogy a kamaszok függetlenségi törekvései nem jelentik azt, hogy nem maradhatunk kapcsolatban velük. Hagyjuk, hogy amikor lehet, a tinédzser gyermekünk önállóan csináljon dolgokat, hagyjunk neki szabadságot, nekünk elegendő érdeklődni a napja, a hobbija, az érdeklődési köre iránt.

Legyünk jó hallgatóság, érezzünk együtt vele. A tanácsadást pedig tartsuk meg magunknak, főleg ne erőltessük rá a mi akaratunkat. Minden alkalommal, amikor tanácsot adunk, azt az érzést kelthetjük a gyerekben, hogy ő maga nem tudja megoldani a problémát. De legyünk ott, amikor segítséget kér!

Legyünk elérhetőek, ha a kamasz gyerekünk beszélni akar velünk. Ez az egyik legfontosabb. Még ha a kedvenc tévéműsorunk megy, vagy egy fontos munkában vagyunk éppen, kell, hogy időt szakítsunk a gyerekünkre. Ebből tudhatja, hogy fontos a számunkra, és hogy ránk tényleg mindig számíthat.

Ne bántsuk a külseje miatt. Hagyjuk, hogy úgy fésülje a haját, ahogy szeretné, vagy olyan pulóverben járjon, amit ő választott. Mindennek van határa, persze, de ne akarjuk megváltoztatni, hagyjuk, hogy kialakítsa a saját stílusát és egyéniségét.

Fogadjuk el a barátait. Sokkal megnyugtatóbb helyzet, ha a gyerekünk „nálunk lóg” a barátaival, mintha valahol máshol lenne, ki tudja, hol, ki tudja, kivel. Legyen otthon mindig valami ropogtatnivaló vagy sütemény, és fogadjuk kedvesen a barátokat akkor is, ha sokan vannak.

Legyen közöttünk „jó szándékú” érintkezés, vagyis törekedjünk arra, hogy minden nap legyen körülbelül öt pozitív interakciónk a tinédzser gyermekünkkel (mosoly, vállveregetés, kedves szavak stb.).

Ne vegyük magunkra, ha kiabál, ha szitkozódik. Szinte elkerülhetetlennek tűnik, hogy a gyerek egyszer-kétszer kiboruljon, csapkodja az ajtót, bömböltesse a zenét, vagy olyasmiket kiabáljon, mint hogy „soha nem értesz meg”. Ilyenkor valószínűbb, hogy saját magával, az életével, a különböző, megoldásra váró helyzetekkel van baja, tehetetlen, tele van érzelmekkel, nagy változáson megy keresztül. Inkább vegyünk egy nagy levegőt, hagyjunk neki időt (emlékezzünk saját magunkra, hogy ilyenkor mit éltünk át kamaszként). Ne emeljük fel a hangunkat, maradjunk nyugodtak, megértőek, hiszen mi is szoktunk idegesek lenni. Gondoljuk át a helyzetet, találjunk ki megoldásokat. És amikor már lehet a gyerekkel beszélni, jelezzük, hogy mi nyitottak vagyunk a beszélgetésre, és hogy van egy-két ötletünk, amit szívesen megosztanánk vele.