Otthon

Hűtőkisokos – Mit, hogyan és hol tároljunk a hűtőnkben?

Természetesen vannak, akik elképesztően rendben tartják a hűtőjüket, és csodálatos rend uralkodik mindennap benne. Ám sokan vannak úgy, hogy amit megvesznek élelmiszert, azt találomra beteszik a hűtőszekrénybe, mindenféle rendszer nélkül. Az azonban nem mindegy, hogy ezek az elhelyezési és tárolási dolgok milyen hatással lehetnek ránk és akár az egészségünkre.

Tojás

Az a fránya tojás… Sok esetben még az is vitás kérdés, hogy a tojásnak egyáltalán a hűtőben van-e a helye, vagy sem. Annyi biztos, hogy a hűtőn belül semmiképpen sem a hűtőszekrény ajtajában van a tojás helye, hiszen a hűtő nyitása és zárása miatt itt a legnagyobb a hőingás, ami előidézheti a tojások gyorsabb megromlását. Érdemes inkább a vizet, üdítőt, és más olyan élelmiszert tárolni ezen a területen, amely kevésbé romlandó, a tojásokat pedig pakoljuk inkább a hűtő hátuljába.

Fotó: iStock.com/cyano66

Fotó: iStock.com/cyano66

Telepakolt polcok

Ha a fogyasztás részét nézzük, akkor persze nem tesz jót a hűtőnek, ha nagyon kevés élelmiszer található benne, ám az sem jó, ha zsúfolásig van pakolva. A megfelelő működéshez ugyanis fontos, hogy a levegő cirkulálni tudjon, ha pedig ez nem történik meg, akkor a hőmérséklet nem lesz egyenletes, a hűtőnk pedig nem fog hatékonyan működni. Osszuk el tehát az élelmiszereket okosan, ami azt jelenti, hogy nyugodtan pakoljuk tele a polcokat, ám figyeljünk, hogy ne zsúfoljuk túl azokat!

Vigyázzunk a forróval

Már kiskorunkban megtanuljuk, hogy amíg az étel forró, addig nem szabad a hűtőszekrénybe rakni. De vajon tudjuk, hogy miért? Ha meleg vagy egyenesen forró élelmiszert rakunk be a hűtőbe, abból is nagyobb mennyiséget, az felmelegíthető a hűtőszekrény belsejét, amitől a baktériumok villámgyorsan elkezdhetnek szaporodni, ez pedig rettentő káros lehet az egészségünkre. Ha nagy mennyiségű ételt főztünk, akkor mindenképpen várjuk meg, amíg kihűl, és csak utána tegyük a hűtőbe.