Otthon

Döbbenet mi minden értékeset dobunk ki!

Megromlott a tej? Ne dobd ki, mert még használható, csakúgy, mint a burgonya- vagy az alma héja. Számos szemétnek ítélt hulladékot újra használhatunk, egészen meglepően kellemes módon.

A héjában van a vitamin – mondják a szülők a zöldségre, gyümölcsre és ezt minden gyerek jól megtanulja. Sok igazság van benne és azzal egészítenénk ki, hogy ha hár levágtad, hasznosítsd.

Fotó: shutterstock/stickasa

Fotó: shutterstock/stickasa

Például az alma héjából és csutkájából nagyon finom almadzsemet készíthetünk. Tegyünk 2-3 alma héját egy kisebb fazékba, öntsünk rá 2,5 dl vizet. Főzzük addig, amíg az alma meg ne fő és a víz át nem veszi az alma színét, ízét. Ez úgy 15-20 perc. Tegyünk bele 20 dkg cukrot, majd forraljuk egy-két percet együtt. Ezután szűrjük le a levet és öntsük alaposan kimosott befőttes üvegekbe a levet. Zárjuk le és hagyjuk – fejjel lefelé – száraz dunsztban kihűlni. Amikor felbontjuk kiváló almadzsem lapul majd az üvegben.

Fotó: shutterstock/imrana

Fotó: shutterstock/imrana

A krumpli héjának sem kell a komposztban vagy a szemetesben végeznie. Feltéve, ha alaposan megmostuk a krumplit, mielőtt meghámoztuk. A héjat tegyük egy tepsibe, locsoljuk meg egy kevés étolajjal és sózzuk meg. Tehetünk rá frissen őrölt borsot, kakukkfüvet, fokhagyma granulátumot vagy rozmaringot is. Keverjük össze alaposan, majd tegyük sütőbe 200 – 220 fokra legalább 30 percig. Remek chips lesz belőle.

Fotó: shutterstock/K.Decor

Fotó: shutterstock/K.Decor

Ha készítettünk egy ízletes salátát avokádóval, akkor a héját és a magját nem kell kidobni, mert textilfestésre még felhasználhatjuk. A teljesen környezetbarát ruhafesték fehér anyagokból kellemes rózsaszínűt varázsol. Ehhez nem kell mást tenni, mint beáztatni egy lavórnyi vízbe legalább három avokádó héját és magját, és a festendő ruhát. Hagyjuk benne addig a ruhát, amíg a nekünk megfelelő árnyalatú nem lesz.

Fotó: shutterstock/ELG Photography

Fotó: shutterstock/ELG Photography

Készíthetünk saját táblakrétát, miután sütöttünk egy remek rántottát. A tojáshéjakat, legalább 6-8 tojásét, tegyük turmixgépbe. Szórjunk hozzá 4-5 evőkanál lisztet és pár csepp tetszés szerinti ételfestéket. Tegyük hosszúkás jégkocka tartóba. Hagyjuk megszáradni és máris kész a házi táblakrétánk.

A megromlott tejet sem kell kiönteni, ugyanis remekül oldja a rozsdát edényekről, étkészletről vagy a mosdóról.