Otthon

Tégy csodát a koszos cipőkkel!

Nem kell lemondanunk a vászon cipőinkről, mert foltosak vagy nagyon sárosak lettek. Profin kimoshatjuk őket, bár néhány trükköt érdemes bevetni a legjobb eredményért.

Arról már beszámoltunk, hogy mennyi mindent kimoshatunk a mosógépünkben – többek közt – a cipőinket is. Igen ám, de nem akármelyiket. Elsősorban a textil és vászon cipőket dobhatjuk bele. N próbáljuk meg a tűsarkúakkal vagy bőr cipőkkel, mert nagyon pórul járhatunk.

A sarat és a koszt mossuk le először a talpáról. Fotó: shutterstock/Ukrit Theengarm

A sarat és a koszt mossuk le először a talpáról. Fotó: shutterstock/Ukrit Theengarm

Mosás előtt azért érdemes szappanos vízzel lemosni a földet, sarat róluk, már csak azért is, mert nem kell, hogy mindez a mosógépbe kerüljön.

A cipőket is szín szerint érdemes mosni vagyis ne tegyük össze a pirosat a fehérrel, mert rózsaszín lehet a végeredmény.

Mosás előtt vegyük ki belőlük a fűzőt, kössük össze őket és úgy tegyük a mosógépbe, hogy azok is tiszták legyenek. Ha nem vesszük ki a fűzőket, akkor foltos maradhat a cipő nyelve.

Szinte újjá varázsolhatjuk bekoszolódott cipőnket. Fotó: shutterstock/unattalli

Szinte újjá varázsolhatjuk bekoszolódott cipőnket. Fotó: shutterstock/unattalli

A mosásnál használjunk 30-40 fokos programot. Ez bőven elég ahhoz, hogy kijöjjenek a piszkos foltok. Érdemes teljes programot elindítani, hogy bő vízzel mossuk át a cipőket. Ahhoz, hogy ne maradjanak sárga foltok a fehér vagy világos cipőn az öblítést ismételjük meg a program végén.

Csak mosószert érdemes a mosógépbe tenni, azt se túl sokat, nincs szükség öblítőre egyáltalán. Ez is foltot hagyhat a végén a cipőn, így érdemes kerülni.

A fehér cipőkhöz adhatunk esetleg egy kis fehérítőt, hogy még vakítóbbak legyenek, amikor megszáradnak.

A mosáshoz adhatunk még olyan törölközőt vagy fürdőszoba szőnyeget, amelyet már nem használunk. Így csökkenthetjük a cipők kopogását a dobban. De, ha nem zavar a hangjuk, akkor akár el is hagyhatjuk.

Szárítógépbe nem ajánlatos tenni a cipőket, inkább levegőn szárítsuk. A fehéreket tegyük tűző napra, az UV sugárzás ugyanis fehérít és jót tesz neki. Ha nagyon gondosak akarunk lenni, akkor kitömhetjük újságpapírral vagy sámfával a cipőket, de ezek a cipők úgy is hamar a lábunkra idomulnak. Egy vászon cipő nyáron egy nap alatt megszáradhat, télen sokkal több időbe kerül.