Otthon

Ne dobd ki a félig égett gyertyát!

Elérkezett az ősz, amely már meg is mutatta szürke, esős és hűvös oldalát is. Ilyenkor jólesik egy kicsit bekuckózni gyertyával, forró teával. Mutatjuk miként hasznosíthatod a megmaradt gyertyákat.

Rendkívül bosszantó, amikor a mécses vagy a gyertya csak félig vagy háromnegyedig ég el és azután már nem is lehet többé használni. Vagy éppen eloltjuk a félig leégett gyertyát és már a második alkalommal nem lehet meggyújtani, mert a kanóc teljesen elég belőle. De ne mérgelődjünk, ez nagyon jól jöhet még nekünk, nem kell azonnal kidobni. Gyűjtsük össze ezeket a gyertyákat és készítsünk belőle saját mécsest, akár ajándékba is.

A félig leégett gyertyákból készíthetünk újakat, akár ajándékba is. Fotó: shutterstock/New Africa

A félig leégett gyertyákból készíthetünk újakat, akár ajándékba is. Fotó: shutterstock/New Africa

Ehhez szükségünk lesz egy szép teás csészére vagy akár egy szebb és kisebb befőttes üveg is megfelel. Egy nagyobb lábas és egy hőálló üveg edény is kell, no és egy keverőlapát.

A maradék gyertyákat tegyük a hőálló üvegedénybe úgy ahogy van. Tegyünk a lábasba vizet és forraljuk fel. Tegyük fölé az üvegtálat és addig melegítsük, amíg a gyertyák, mécsesek alapanyagai megolvadnak folyadékká. Ekkor vegyük ki belőlük a kanóctartókat és a maradék kanócokat. A kanóctartókba fűzünk új kanócot, amely lehet egy természetes anyagokból készült madzag vagy egy vékony cipőfűző is.

Tegyük az új kanócot a pohár vagy az üveg aljára és a kanóc végét tekerjük rá egy ceruzára, amelyet keresztben ráfektetünk a csészére vagy az üvegre. Ezután öntsük a megolvadt viaszt a tartókba és hagyjuk megdermedni. És már kész is.

Fel is turbózhatjuk a gyertyánkat például a kedvenc illatunkkal. Amikor még folyékony, tegyünk bele pár cseppet az illóolajból és keverjük el.

Ha színes mécsesre vágynánk, akkor hobbiboltban kapható “gyertyafestéket” érdemes bele tenni a folyékony viaszba.