Otthon

Foltos, morzsás a kanapéd?

Kanapéból igyekszünk olyat választani, amely jól bírja a mindennapos megpróbáltatásokat. Ám örök életű, soha nem koszolódó változat nincs belőle. Mindig elérkezik az idő, amikor ki kell takarítani.

Lehet bőr vagy kárpitos, egy biztos, hogy a kanapét egy idő után ki kell takarítani. Ez a nappali “gyülekező helye”, így a legnagyobb igénybevételnek van kitéve. De miként is tisztíthatjuk ki? Elsőként arra kell fényt deríteni, hogy milyen típusú textillel vonták be az ülőalkalmatosságot. Ezt a kanapén elhelyezett címkén leljük meg, azzal az utasítással együtt, hogy milyen módon takarítható. Fontos utána nézni, mert könnyen tönkre tehetjük kedvenc bútorunkat, ha nem vagyunk körültekintőek.

A kanapé takarítása odafigyelést igényel.Fotó: shutterstock/Africa Studio

Vannak textilek, amelyek vízzel tisztítható, olyanok, amelyeket csak vegytisztítani lehet és olyanok, amelyeket csak porszívózni szabad. Az első lépés minden esetben a porszívózás. Használjuk a porszívóhoz kapott kefés fejet és így nem tehetünk kárt a kanapéban. Vegyük le a párnákat is róla és a sarkokat is porszívózzuk ki alaposan. Ügyeljünk arra, hogy ha lazább már a textil, hogy kisimítsuk azt a kezünkkel.

Ha szabad vízzel tisztítani, akkor akár gőzzel is neki lehet esni. Ebben az esetben mindig végezzünk egy nem látható helyen próbát. Ha ott nem tesz kárt az anyagban, akkor nyugodtan haladhatunk át az egész kanapén. Miután felgőzöltük az egész kanapét, érdemes egy ventilátort mellé állítani azért, hogy hamarabb megszáradjon. Szellőztessünk is rendszeresen, hogy megfelelően kiszáradjon. Ez megakadályozza a baktériumok és a penész kialakulását.

Ha a címke szerint szabad vízzel és tisztítószerrel is kezelni a kanapé textiljét, akkor használhatunk ecet, mosószappan és víz keverékét is a tisztításhoz. Három bögrényi szűrt langyos vízhez keverjünk egy teáskanál szappant és egy teáskanál ecetet egy nagy tálban vagy vödörben. Ezután egy mikroszálas kendővel tisztíthatjuk meg a kanapét. Ezzel a keverékkel a különböző foltokat is kiszedhetjük. Azért kell szűrt vizet használni, hogy a vízben lévő apró szemcsék nehogy megsértsék a textilt.

Ha nincs túl jó szaga a kanapénak, akkor az is remek megoldás, ha szódabikarbónát szórunk rá. Alaposan hintsük meg vele mindenhol. Hagyjuk rajta legalább 15 percig, majd porszívózzuk le róla. Csodákat tehet ez a kezelés.