Otthon

Melyik a kedvenc halad? Szavazz!

A karácsony közeledtével megnő a halfogyasztás. Egy jó halászlé nélkül nem is igazi a karácsonyi vacsora. Ha szereted a halakat, akkor szavazhatsz a jövő év halára. Két fajta versenyez az elsőségért.

Már csak két fajta hal verseng az év hala 2020 címért. Ugyanis a német bucó elnevezésű állat már kiesett a megmérettetésből, legalább is a jelen állás szerint. Pedig ez, a mindössze arasznyi méretet elérő hal, a Duna vízrendszerének bennszülött faja, amely szűk elterjedési területe és viszonylagos ritkasága miatt fokozottan védett. Szavazni azonban még lehet rá és akár még ismét versenybe is szállhat a megtisztelő címért – hívta fel a figyelmet a Magyar Haltani Társaság közleményében, amelyet az MTI idézett.

Felvételünk illusztráció. Fotó: shutterstock/Rostislav Stefanek

A versenyben az élen azonban most két hal verseng egymással. Az egyik a süllő a másik a csuka. Mindkettő ragadozó, mindkettő széles körben ismert és kedvelt. Mégis úgy tűnik, hogy a kifinomult gasztronómiai értékrend a süllő javára billenti a mérleget. Ám a birkapörkölt kedvelőinek jelentős része a halak közül is a karakteresebb ízű csukát részesíti előnyben.

A jelen állás szerint eddig közel kilencezer szavazat érkezett a halakra összesen. De, ha neked is fontosak a halak vagy szeretsz horgászni, esetleg van a családban egy nagy pecás, akkor szavazzatok ti is. Megtehetitek december 31-én déli 12 óráig lehet a Magyar Haltani Társaság honlapján: http://haltanitarsasag.hu/azevhala_hu.php.