A mai nap a Vízkereszt napja. A háromkirályok, másképpen a napkeleti bölcsek tiszteletének napja, a katolikus egyház egyik legfontosabb ünnepe. De ezen a napon emlékeznek meg Jézus megkereszteltetéséről, illetve csodatételéről a kánai menyegzőn. Éppen ezért régen ezen a napon volt az ünnepi keresztelések napja. Számos néphagyomány is kapcsolódik ehhez a naphoz. A betlehemezés mintájára a csillagozás vagy háromkirály-járás volt szokás.

Fotó: shutterstock/ rame435
Szokás volt haza vinni a templomból a szentelt vizet, amelynek gyógyító hatást tulajdonítottak és minden féle betegségre használták. De nem állt meg itt a szentelt víz “ereje”. Lefröcskölték vele a kisgyerek bölcsőjét, a menyasszony koszorúját, de még a halott koporsóját is. Ha maradt a szentelt vízből, azt a kútba öntötték, mert úgy vélték, így biztosan jó vize lesz.
Mára azonban csak az maradt meg a sok-sok hagyomány közül, hogy ilyenkor kell lebontani a karácsonyfát és a ezután kezdődik a farsangi időszak.
Amennyiben te is tartod a hagyományt és élő fenyővel ünnepelted a karácsonyt, akkor érdemes a kiszolgált karácsonyfát olyan gyűjtőhelyen lerakni, ahonnan elviszik. Budapesten az FKF Nonprofit Zrt. közel 600 ezer tűlevelűt gyűjt össze az utcákról. Január 6-a után kezdik össze szedni a kidobott fenyőket és mintegy másfél hónapon át folytatják ezt a munkát. A fenyők kitehetők a kukák mellé vagy kijelölt gyűjtőpontokra, amelyeknek listáját a társaság honlapján lehet megtekinteni. Fontos figyelni arra, hogy a kitett tűlevelűek ne akadályozzák se a gyalogos-, se az autós forgalmat.
A kiszolgált karácsonyfákat felaprítják, majd a Fővárosi Hulladékhasznosító Mű kazánjaiban elégetik. Így több tízezer budapesti lakásban lesz belőle hő és elektromos energia.
A fenyőfának ugyanis nagy a gyanta tartalma, ezáltal kitűnő tüzelőanyag. Ha vidéken élsz és vegyes tüzelésű kazánnal fűtesz, érdemes lehet neked is eltüzelned a fenyőfát. De azt is megteheted, hogy felaprítod és nyáron remek tábortűz alapanyagod lesz.