Otthon

Ismét csenget a villany- és gázóra leolvasó

A mérőóra leolvasók helyett a fogyasztóknak kellett beküldeniük a villanyórák és gázórák állását a koronavírus-járvány ideje alatt. A veszélyhelyzet elmúltával azonban vissza áll a régi rend.

Az ügyfelek és a munkatársaik védelmében március 19-étől a járvány ideje alatt nem küldte ki személyesen az E.ON a mérőóra leolvasóit. A feladatot a fogyasztóknak kellett megoldaniuk az internet segítségével avagy telefonon.

Fotó: shutterstock/Andrey_Popov

A járvány lecsengése után a közműszolgáltató úgy döntött, hogy ismét személyesen küldi ki a villanyóra- és gázóra leolvasóit. Így mától már várhatók a cég alkalmazottai.

A cég alkalmazottai szigorúan a megfelelő óvintézkedések mellett tesznek látogatást otthonainkban. Maszkban, védőkesztyűben, fertőtlenítővel felszerelkezve, a másfél méteres védőtávolságot betartva végzik el a feladatukat.

A szakemberek elsősorban azokat keresik fel, akiknél az éves óraleolvasás éppen esedékes – tudatta közleményben a társaság. Ám nekik semmit nem kell tenni ezért. Azt, hogy mikor látogatnak el hozzájuk a leolvasók, az energiaszámlájukon találhatják meg.

Amennyiben önkéntes vagy hatósági karanténban van az, akinél aktuálissá válik a mérőóra leolvasás, azokhoz továbbra sem mennek ki személyesen ellenőrizni.