A meleg és párás indián nyár és ősz tökéletesen megfelel a gyep „sebesüléseinek” gyógyítgatásához, mielőtt a lóhere és a pitypang átterjedne rá, mert ha ezek a rendbontók elfoglalják a kiszáradt gyepterületeket, később nagyon nehéz megszabadulni tőlük.
Fotó: shutterstock/Poket Idol
Ősszel a talaj még mindig szolgáltat némi maradék hőt a forró nyári hónapoknak köszönhetően. Ez előnyös a magvetés számára. Még a gyep öntözése is kevesebb munkát ad, hiszen a sürgősen szükséges csapadék általában szeptemberben és októberben már bőséges.
Természetesen a megfelelő előkészítés is elengedhetetlen a gyep újravetésénél. Először le kell nyírnunk a gyepet, és gondosan össze kell gyűjtenünk a gyökérmaradványokat, köveket és mohacsomókat a csupasz területekről. Annak érdekében, hogy levegő kerüljön a talajba, a talajt ezután gereblyével vagy kis talajművelővel érdesíteni, lazítani szükséges.
Próbáljuk meg a korábbival megegyező magokkal pótolni a hiányt, ám a régi, kiszáradt, esetleg penészes magok felhasználása kevés eredménnyel kecsegtet. Ebben az esetben érdemes friss magokat vásárolnunk. A vetésnél figyeljünk arra, hogy a széleken is megfelelő legyen az elszórt magok mennyisége.
Annak érdekében, hogy a magokat az első erős őszi zivatar alatt ne fújja szét, gondosan a talajba kell őket taposni. A gyep magjai könnyű csírák; az úgynevezett sötét csírákkal ellentétben elegendő napfényre van szükségük a fejlődéshez. Tehát, ha a magokat a földbe temetjük, hiába várjuk a friss zöld fűszálakat. Növekedésserkentőként, humuszban gazdag talajjal megszórhatjuk az érintett területeket, főleg, ha úgy ítéljük meg, hogy a talaj tápanyagban szegény.
A magok vetését és taposását követően jöhet az öntözés! Ügyeljünk arra, hogy a víznyomás ne legyen túl magas, a legjobb, bár kissé fárasztó módszer az öntözőkanna – persze, az is lehet, hogy szerencsénk lesz és besegít a természet, némi csendes esővel.
