Otthon

Krizantém nem csak a temetőbe való

Sokan azt tartják róla, hogy “temető virág”, pedig ennél sokszínűbb és változatosabb formájú virág kevés van. Ha eddig nem szeretted volna, mutatunk néhány példát arra, miként díszítheti otthonod.

Vannak, akik idegenkednek a krizantémtól, mert ebben az időszakban ezt visszük a temetőbe, szeretteink sírjára. Ám ez az ősz utolsó virága. Ráadásul nagyon sokáig szép marad még vágott virágként a vázában is. Érdemes vele az otthonunkat is díszíteni, mert ma már ezer féle változatban és színben kapható.
Amennyiben cserepes változatot veszünk, azt inkább hűvösebb helyre javasolt tenni. Elsősorban az erkély, ablakpárkány vagy a terasz a legideálisabb helye. Ám vágott virágként bent is gyönyörű és hangulatos csokrokat alkothatunk belőlük.

Hófehérben

Fotó: shutterstock/Maryia_K_

Igazán elegáns ez a fehér csokor az átlátszó kis vázában. Jól illik a vintage stílushoz, de majdnem bármely otthonban is jól mutathat. Akár esküvői asztalra is elképzelhető ez a szerény, ám mégis nagyon szép csokor. Ráadásul valójában ez nem is egy csokor, hanem egyetlen szál virág, csak szétbontva.

Narancssárgában

sárga nagy fejű Fotó: shutterstock/New Africa

A terrakotta színével és hatalmas virágával azonnal barátságos hangulatot teremt az otthonunkba ez a virágcsokor. Teheted a komódra, a dohányzó asztalra vagy akár az íróasztalodra is. Bárhová is telepíted, egy biztos, ha ránézel, azonnal jobb kedved lesz.

Rózsaszínben

rózsaszín Fotó: shutterstock/Irina Bort

Nagyon romantikus ez a csokor. Valójában ez is egyetlen szál virágból készült, mert azon volt több virágfej. Ehhez egy virág oázist is szerezned kell, amelyet virágosnál vagy háztartási boltban szerezhetsz be. Ezt kell egy, a virág színéhez illő kaspóba tenned, vízzel jól meglocsolnod, majd beleszúrnod ízlés szerint a virágokat. Így sokáig igazán szép marad a csokrod.