×

Otthon

Így rendezd be a lakásodat olasz stílusban!

Az olaszok aztán tudják, hogyan kell élni. Nem véletlen, hogy a művészetek és a gasztronómia terén is jeleskednek. Azt már kevesebben tudják, hogy nagy tehetségük van az enteriőrök kialakításában is.

Íme pár lakberendezési tipp, hogy megteremtsd az olasz életérzést a lakásban.

Egyszerű nagyszerűség

Fotó: shutterstock/2M media

Egy ízig-vérig olasz lakásban minden egyes bútor és dísztárgy okkal van a helyén. Semmi sincs túlzsúfolva, hiszen az olaszok szeretik a nagy, szabad tereket. Ám ettől még korántsem minimalisták, hiszen minden helyiség egy-egy sajátos stílusjeggyel rendelkezik, amitől különlegessé válik. Jellemző rájuk, hogy a konyha, illetve az étkező jelenti a leghangsúlyosabb teret a lakásban, hiszen az olaszok megadják a módját a közös étkezéseknek. Számukra nem létezik eléggé nagy étkező asztal, mert minél több vendég jön el, annál jobb a hangulat.

Modernitás

Fotó: shutterstock/Followtheflow

Egyesek azt hihetik, hogy az olasz lakások ósdik, a nagyszülőktől örökölt bútorok porosodnak a szobában, és hatalmas szent képek lógnak a falakon. Ez egyébként néhány kisebb olasz falura jellemző is lehet, de semmiképp sem igaz a nagyvárosokra. Ha például bemehetnénk egy milánói lakásba, meglepődnénk, hogy mennyire eklektikus és modern! Az egyedi lámpák, a szokatlan formájú és anyagú bútorok, a szürke, a fekete és a fehér színek kavalkádja, na meg a sok-sok tükör elvarázsolják az enteriőrt.

Klasszikus elegancia

Fotó: shutterstock/dowraik

Azon túl, hogy az olasz stílusra igaz a modernitás, egyes klasszikus stíluselemeket megtart. Jellemző a nagy belmagasság, a hatalmas csillár, az ezüst vagy arany keretű tükrök, sőt egyes lakásokban még szarvasaganccsal is találkozhatunk.

Összefoglalva az olasz stílus attól egyedi, hogy kiváló precizitással vegyíti a modern, kortárs stílust a klasszikus, vintage dizájnnal.