Otthon

Most már kiteheted a kertbe a madáretetőt

Elérkeztek az első fagyos éjszakák, így itt az ideje elkezdeni az énekesmadarak etetését. Amennyiben bevállalod, nagy felelősség, ezért érdemes jól átgondolni.

A madarak ugyanis megszokják azt, hogy van egy rendszeres táplálékforrásuk, így mindig számítani fognak rá. Amennyiben nem lesz benne étel, akár el is pusztulhatnak a várakozás ideje alatt. Ezért érdemes jól átgondolni és folyamatosan eleséggel ellátni az etetőt. Emellett az ivóvízről se feledkezzünk meg: a befagyott itatókban szükség van a vízcserére minden nap.

Fotó: shutterstock/Artush

Ezekkel etetheted a madarakat
A madáretetőkbe tehetünk napraforgót, amely akár önmagában is elegendő eleség a kismadaraknak. De kitehetünk almát, például a fa ágára rátűzve vagy akár a földre is leszórva. Bogyókat is tehetünk a madáretetőbe, például vadszőlőt, borostyánt, tűztövist, nyugati ostorfát vagy fagyalt. Az állati zsiradékok közül hájat, faggyút, főzéssel sótlanított szalonnát avagy cinkegolyót – figyelmeztetett a Magyar Madártani Egyesület az MTI-nek küldött közleményében.

A forgalom minden télen más
Az etetési időszak az első fagyoktól tavaszig tart. Az, hogy milyen gyakran kell újratölteni az etetőt attól függ, hogy mennyire van hideg és mekkora hó esik.

Magyarországon 1890 óa tartják nyilván az énekesmadár-etetési szezont, így idén ez már a 131. alkalom. Közel ötven olyan madárfaj van, amelyet etethetünk a kertünkben, a parkokban vagy akár az erkélyünkön.

Vízi madarakat veszélybe sodorhatunk
A vízi madarak etetése nem tesz jót nekik, bármennyire szeretünk kenyérkockákat dobálni nekik. Nemcsak maga a kenyér okoz egészségügyi problémát a vízi madaraknak, hanem az etetés ténye is. Például kikapcsolja a téli túléléshez nélkülözhetetlen vonulási viselkedést, ami tömeges jégbe fagyásukat okozhatja. Növeli továbbá a zsúfoltságot, a madarak közötti agressziót, az ebből eredő sérülésveszélyt és a fertőző betegségek terjedését.