×

Otthon

Életveszélyes hajszárítókat vontak ki a forgalomból

A hazánkban kapható hajszárítók szinte mindegyikét megvizsgálta a az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) Mechanikai és Villamos Laboratóriuma. Több termék fennakadt a rostán.

De nem csak fennakadt, hanem egyenesen életveszélyesek voltak. Összesen 155 különböző típusú hajszárítót vizsgált meg a laboratórium. Ebből tizennyolc termék közel sem tudta azt a teljesítményt, amelyet a dobozán állítottak róla. Ez annyit jelent, hogy a laboratóriumban megmérték a gépek által felvett teljesítményt, amely nem annyi volt,mint amennyit a dobozukra írtak.

Fotó: shutterstock/Dmitry Lobanov

Mindezen túl pedig összesen tizenhárom hajszárító életveszélyes volt, volt olyan, amelyik több okból is. Ezek közül volt olyan, amelyik nem rendelkezett úgynevezett hőkioldóval. Ez arra szolgál, hogy ne melegedjen túl a hajszárító és ne okozzon égési sérülést. Több gép csatlakozódugóját a névleges áramfelvételhez képest alulméretezték, ami áramütést okozhat. Mindezen túl pedig volt olyan, amelyiknek nem volt megfelelő az áramütés elleni védelme.

Már nincsenek a boltokban

Amennyiben most vettél hajszárítót és ellenőriznéd, hogy mindenben megfelelt-e a hatóságok előírásainak, akkor megnézheted a Fogyasztóvédelmi Portálon.

A súlyos hibákkal rendelkező, veszélyes hajszárítókat azonnal levették a boltok polcairól és a webáruházak kínálatából is törölték. Mindezen túl pedig a fogyasztóvédelmi hatósági eljárások folyamatban vannak, az életveszélyes termékeket a vásárlóktól is visszahívják.