Egy építőipari projektmenedzser segítségével először végigvesszük mindazokat a teendőket, amiket érdemes évente elvégezni, de nem kell hozzá szakembert hívnunk, hanem egy kis lelkesedéssel és ügyességgel mi magunk is elvégezhetjük őket.
Első lépés: külső munkák
A tavaszi nagytakarítás nemcsak azt a célt szolgálja, hogy minden szép tiszta legyen, hanem ennek során felmérhetjük azt is, tett-e valamiben kárt a kemény tél.
Ha már a szezonban biztosan nem használjuk, nézzük meg a kéményt, kívülről ép-e, nem költözött-e kisállat a közelébe. Elsősorban most nem a kémény kiszellőzése érdekeljen minket, hanem a tető és a kémény csatlakozása: nem mozdult-e el a gallér, nem ázik-e be a tető.
A tető cserepeit ellenőrizzük, nem mozdultak-e el, nem törtek-e össze. Érdemes kitakarítanunk az ereszcsatornát is, kitakarítani a belehullott leveleket, hogy a heves tavaszi, nyári esők ne dugítsák el.
Nagy nyomású vízzel mossuk le házunkat kívülről is, eközben nézzük körbe a homlokzatot, nem költözött-e bele rágcsáló, madár, és lakoltassuk ki mielőbb a váratlan albérlőt, mert nagyon be tudják fészkelni magukat, és erősen károsítják a ház szigetelését.
Ablakmosás során nézzük meg a szegély gumiszigetelését. Fújjuk be ezeket szilikonos spray-vel, hogy rugalmasságuk megmaradjon, az UV-sugárzás ne szárítsa ki őket – ha kiszárad, törik és porózussá válik, romlik a szigetelés hatásossága is.
Fotó: iStock.com/demaerre
Második lépés: a beltér
Az építőipari álmoskönyv szerint illene évente tisztasági festést végezni (különösen, ha beltérben is dohányzunk), de szerencsés, akinek erre ilyen gyakran van ideje, pénze, energiája. Azért ötévente már valóban számoljunk ezzel, de ehhez is elég a nagy teddyhengert segítségül hívnunk.
Azért ha festeni idén nem is tervezünk, érdemes a bútorokat kicsit arrébb tologatni, és benézni mögéjük, nem kezdett-e el nedvesedni, penészedni a fal, a parketta a hiányos téli szellőztetés miatt. Ez most, tavasszal még megállítható folyamat: egy nagyon alapos szárítást követően penészölővel essünk neki a károsodott felületnek! Alap, hogy a szalagparkettát nem mossuk fel, mert az is nedvesedik, púposodik, penészedik, de ha mégis így tettünk, tudjuk a jelszót: szellőztetés ezerrel!
A fürdőszobában is a szilikontömítések a gyenge pontok. Ne higgyük, hogy ezek nem penészednek – még a penészölő hatással hirdetett termékeknél is csak három napig tart a csoda. Ezeket is tisztítsuk mosószerrel rendszeresen, mert ha nem tesszük, először csak a vízkő ül ki rájuk, majd megjelennek az undok gombafoltok is. Ezt már takarítani nem nagyon lehet, legjobb, ha lekaparjuk az elhasználódott tömítést, szárítunk, és újat nyomunk rá – majd ennél már odafigyelünk a rendszeres takarításra.
A nyikorgó ajtók, nehezen járó kulcsok és kilincsek megjavítására is most jött el az idő: varrógépolajjal vagy teflonos spray-vel fújjuk be a zsanért, a zár- és a fogadószerkezetet is (azaz a kulcsot és a kulcslyukat). Ezek a termékek ma már jellemzően száraz kenőanyagok, így nem fog folyni az olaj, se színe, se szaga nem lesz, a felesleget egy ronggyal letörölhetjük a céltárgyról.
Fotó: iStock.com/dolgachov
Amihez már vállalkozó kell
Ahogy már írtuk, az eddigieket mi magunk is meg tudjuk csinálni, viszont van pár munka, aminél nem ússzuk meg, hogy vállalkozót fogadjunk. Az első ilyen a fűtésrendszer karbantartása: erre most, tavasszal van idő, amikor nem sürget az idő, nem kell fűtenünk. Ha a tél során valamilyen problémát tapasztaltunk, gyakran csipogott a szén-monoxid-jelző, ne halogassuk egy percig sem: családunk élete múlhat ezen. A bonyolultabb munkák közé tartozik a homlokzati szigetelés, a gépészeti és villanyszerelési munkák, valamint a nyílászárók cseréje is, ezekkel jobb, ha szakembert bízunk meg.
A vállalkozó kiválasztásánál elsősorban azt kell tudnunk, milyen végeredményt szeretnénk, ezt kell megosztanunk a szakemberrel. Soha ne egy vállalkozóval beszélgessünk, legalább háromtól kérjünk részletes, tételes műszaki tartalommal ellátott árajánlatot, hogy legyen összehasonlítási alapunk. Nézzünk utána a gyártó (!) honlapján, mit ajánl, hogyan kell elvégezni a munkát – ha azt látjuk, hogy valamelyik vállalkozó műszaki tartalma nem egyezik ezzel, fogjunk gyanút. Ne dőljünk be annak sem, ha valamelyikük sokkal gyorsabb vagy olcsóbb munkát ajánl, mint a többiek, mert akkor valószínűleg valamit kihagy a folyamatból. Lehet, hogy látványra nem lesz különbség, de minőségre igen, és ez nem most, hanem 5-10 év múlva fog kiderülni, amikor kezdhetjük elölről a bulit a hanyag munkásember miatt. Ha megegyeztünk egy vállalkozóval, mindenképpen kössünk vele szerződést, ami tartalmazza a műszaki tartalmat, ugyanis ez az, ami megvéd minket a későbbiekben, ami elejét veszi a vitáknak. A fizetés több részletben történjen, műszaki tartalomhoz kötve.
Ha nagyobb volumenű felújítást szeretnénk, fogadjunk fel független (!) műszaki ellenőrt, aki értő szemmel átnézi az elkészült munka minőségét. Lehet, hogy ez most pluszkiadást jelent, de az ő felügyelete garantálja az időtállóságot, és ez a végeredményben megtérül – nem most, hanem 20 év múlva –, arról nem is beszélve, hogy a vállalkozó túlkapásait is vissza tudja fogni.







