Otthon

Hétvégén újra Vivicittá, új útvonalon, kicsit másképpen

Nyolcezer résztvevőt várnak a hétvégi kétnapos 36. Telekom Vivicittá futófesztiválra, amelyet a pandémiás időszak miatt idén kicsit másképpen rendeznek meg, mint a korábbi években.

Rajtol a 34. Telekom Vivicittá Városvédő Futás félmaraton versenyének mezőnye a Margitszigeten 2019. április 14-én.
MTI/Mónus Márton

Kocsis Árpád, a szervező BSI ügyvezető-versenyigazgatója a szerdai sajtótájékoztatón elmondta: bár az előző öt versenyen átlagban 29 ezer volt a nevezők száma, idén hiányozni fognak az iskolások és a külföldről érkezők, így a résztvevők 99,9 százaléka magyar lesz, a hangulat viszont – a remények szerint – mit sem változik. Hozzátette: összesen közel 700 magyar településről érkeznek futók, a nők aránya pedig folyamatosan nő, és már eléri a 48 százalékot.

A versenyigazgató tájékoztatása szerint a fővárosban zajló felújítások miatt az útvonal ezúttal nem érinti a pesti rakpartot és a Lánchidat, így a félmaraton végig a budai oldalon halad majd és most is átmegy az Alagúton.

Ami viszont nem változik, az a jótékonykodás. Szabó Melinda, a Magyar Telekom lakossági szolgáltatások vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a telekommunikációs cég kétmillió forinttal támogatja a Suhanj! Alapítványt. Ehhez hozzájön még a nevezési díjakból összegyűlő, valamint a 200 rajthoz álló Telekom-munkatárs által felajánlott adomány, amely további egymillió forintot tesz ki. Az összeget az ország első akadálymentes és interaktív edzőtermének működtetésére és a közösségi edzések újraindítására használják majd fel.

„Ez a rendezvény a mozgás öröméről és a közösségi élmények megosztásáról szól majd” – hangsúlyozta, majd felhívta a figyelmet arra, hogy a cég az 5G hálózatával járul hozzá ahhoz, hogy a futóverseny hangulatát azok is élőben és késleltetés nélkül élvezzék, akik nem állnak oda a rajtvonalhoz.

Szabó Melinda kitért arra is, hogy az idei verseny újdonsága a Telekom Összefutó Show lesz, melynek keretében tíz híresség – köztük Kovács Patrícia, Tatár Csilla, Puskás Peti és Lakatos Márk – közösen, egy-egy kilométer teljesítésével ünnepli, hogy ismét van mód a futásra.

A sajtótájékoztatón Thuróczy Bertalan, a Futni, hinni, élni című könyv szerzője arról beszélt, hogy a rosszindulatú daganat legyőzése után a futás miként segített neki a lelki felépülésben.

A futófesztivál szombaton 9 órakor a 7 kilométeres Telekom Midicittával indul a Margitszigeten, a Schulek Frigyes sétányról. Vasárnap 8 órakor lesz a rajtja a félmaratonnak és a váltóknak, míg a 10 kilométeres Telekom Vivicittá pontban délben veszi kezdetét.