×

Otthon

Őszi moziestek: kihagyhatatlan filmek bekuckózós napokra

Bár filmet nézni mindig remek elfoglaltság, amikor az idő kezd zordabbra fordulni, és már nem lehet kint tölteni az estéket, mindinkább kedvet kapunk ahhoz, hogy egy puha takaróval, egy nagy bögre teával vagy kakaóval letelepedjünk a kanapéra, és átadjuk magunkat egy csodás történetnek.

Annie Hall

Woody Allen és Diane Keaton párosa a ’70-es évek New Yorkjában egyszerre szórakoztató, szívmelengető, humoros és nagyon is valóságos, így érdemes ezt a klasszikust előkapni az egyik őszi estén. Nemcsak néhány rettentő vicces életbölcsességet hallhatunk majd, de bepillantást nyerhetünk egy kicsit a hetvenes évek nagyvárosi Amerikájába.

A szerelem hálójában

Még mindig New York, de már a ’90-es évek vége, az internet hajnala, amikor Meg Ryan és Tom Hanks romantikus levelezésbe bonyolódik a világhálón egy idegennel, anélkül hogy bármelyikük tudná, hogy a másik oldalon ki ül a billentyűzetnél. A való életben ellenségek, a neten azonban minden álarcot levetnek, és kiderül, hogy ha valóban mernek őszinték lenni, nem is különböznek egymástól olyan nagyon. Mindenkinek ajánljuk, aki már-már feladta, hogy megtalálja az igazit, mert a nagy ő bizony néha olyan helyeken bukkan fel, ahol nem is számítanánk rá.

Harry Potter-filmek

Harry Potter kalandjai nemcsak könyvben, de a televízió képernyőjén is bármikor be tudják szippantani a nézőt, a hűvösebb idő közeledtével pedig valahogy még inkább kedvet kap az ember ahhoz, hogy elvesszen a varázslatos lények, varázslók és boszorkányok birodalmában, és bejárja Roxfort zegzugos folyosóit. Néha a felnőtteknek is szükségük van egy kis mesére, így ez az egyik tökéletes jelölt egy egész hétvégés filmmaratonhoz.

Nulladik óra

A szeptemberi sulikezdéskor mindannyiunk fejében felidéződnek az egykori középiskolai évek, főleg, ha nekünk maguknak is útnak kell indítanunk egy vagy akár több kiskamaszt a suli felé. A Nulladik óra (The Breakfast Club), John Hughes 1985-ös klasszikusa öt egymástól teljesen különböző amerikai középiskolás egy napját mutatja be, akiket összezárnak az iskolába büntetésből. Bár azóta jócskán megváltozott a középiskolai élet, a Nulladik óra a mai napig az egyik legjobb filmnek számít a témában, a végén pedig úgy érezzük majd, az alapvető dolgok talán nem is változtak olyan nagyon sokat az elmúlt harminc évben.

Édes november

Igazi édes-bús szerelmi történet a csodás Charlize Theronnal és Keanu Reevesszel, amely talán minket is arra sarkall majd, hogy igyekezzünk megélni az életünk minden apró pillanatát, hiszen sosem lehet tudni, mit hoz a jövő. Ne felejtsük el bekészíteni a zsebkendőket sem, szükség lehet rájuk…

Good Will Hunting

Elgondolkodtató, vicces és mégis tanulságos, a rendkívül emlékezetes színészi játékról már nem is beszélve. A Dél-Bostonban élő Will és barátai keményen dolgoznak, teszik a dolgukat, próbálják jól érezni magukat esténként – és néha bizony bajba is keverednek. Will azonban többre hivatott, ezt pedig hamarosan egy professzor is felfedezi, a fiúnak ugyanis elképesztő tehetsége van a matematikához. A főszerepben a mindig remek Robin Williams, Matt Damon és Ben Affleck, akik bebizonyítják, hogy nem mindig kell hatalmas hangerő és őrületes látványvilág ahhoz, hogy egy film felejthetetlen legyen.

Csillag születik

HNem okoz csalódást a már sokszor, sokféleképpen feldolgozott Csillag születik, amelyben ezúttal Bradley Coopert és Lady Gagát láthatjuk a főszerepben. Kettejük párosa remekül működik, és egészen biztosan nem lehet panaszunk arra sem, hogy a szereplőknek nem elég jó a hangjuk a dalokhoz.