×

Otthon

Gyermek víziparadicsom épül a Gyulai Várfürdőben

Az 1 milliárd 49 millió forintból épülő új részleg legkésőbb a nyári szezonkezdetre, június 15-re elkészül - mondta kedden az MTI-nek Kun Miklós vezérigazgató.

A Kisfaludy Turisztikai Fejlesztési Programon 2,9 milliárd forintot nyertek el egy éve, amelyet 10 százalék önerővel egészítenek ki. Ebből kivitelezésre 2,8 milliárd fordítható, ám már látszik, hogy az összeget mintegy 1 milliárddal ki kell egészíteni, hogy a tervezett fejlesztéseket megvalósíthassák.

Kun Miklós elmondta, két nagy fejlesztést terveznek. A 2001-ben épült szabadtéri gyermekmedencét már elbontották, és elkezdődött az új, az előzőnél mintegy kétszer nagyobb vízfelületű víziparadicsom kivitelezése. Itt egyszerre kétszázan férnek majd el, külön részben fürdőzhetnek a legkisebbek, az óvodás korosztályt 11, a 6-14 éveseket 53 élményelem várja majd. Lesznek csúszdák is, amelyet Törökországból szereznek be, és “amilyenek Közép-Európában is csak néhány helyen vannak” – fogalmazott a vezérigazgató.

Kun Miklós az MTI-nek elmondta, a másik nagy fejlesztési terv a jelenlegi favázas szerkezetű wellness rész elbontása, és egy új termálpalota kialakítása. Emellett bővítenék az öltözőket és új éttermi szolgáltatásokat alakítanának ki a főépületben.

Az engedélyes tervek várhatóan még januárban elkészülnek, a kivitelezés legkorábban ősszel kezdődhet meg. Cél, hogy az csak maximum egy nyarat, a 2023-ast érintse – közölte.