Otthon

Fellélegezhetünk, hamarosan egyfajta csatlakozója lesz a mobiltöltőknek

Vége a mobiltöltők káoszának, nemsokára uniós szinten megszűnik az állandó töltő mizéria.

2014-től uniós szinten egységes lesz a mobiltelefonok, a táblagépek és például a kamerák töltő-portja. 

A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy minden ilyen berendezésnek úgynevezett USB-C csatlakozóval kell majd rendelkeznie, vagyis hosszú távon csak ilyen töltők kellenek majd az uniós piacon. Tóth Edina fideszes EP-képviselő Strasbourgban azt mondta: az EP-nek ilyen gyakorlati intézkedésekre kellene több figyelmet fordítania, amelyek megkönnyítik az emberek életét.

„Két szempontból nagyon fontos ez a javaslat. Egyrészt van egy környezetvédelmi vonala, hiszen bizonyos becslések szerint évente akár 11 ezer tonna elektronikus hulladék keletkezik, másrészt van egy fogyasztóvédelmi oldala is: jelentősen meg fogja könnyíteni a fogyasztók mindennapi életét, nem lesz a jövőben az a frusztráció, hogy minden elektronikus készülékünkhöz más töltőt kell használni, valamint a fogyasztóknak kevesebb is lesz a költsége” – nyilatkozta Tóth Edina.

Bridget COSGRAVE, az európai digitális technológiai iparágat képviselő DigitalEurope szervezet vezérigazgatója  és Antonio TAJANI, az Európai Bizottság ipar- és vállalkozáspolitikáért felelős olasz tagja felmutatja az adatátvitelre képes mobiltelefonok egységes európai töltőjét a bizottság brüsszeli székházában 2011. február 8-án. (MTI/EPA/Julien Warnand)