Megjegyezték, hogy bár október 23-án véget ért az idei menetrendi hajózási szezon, egyedi hajóprogramok ezután is lesznek, a kompok pedig egész évben közlekednek.
A társaság összegzése szerint az idén kiemelkedő volt a nyári forgalom. A Bahart hajóin közel 700 ezren utaztak, ami 7,7 százalékkal több az előző év azonos időszakinál.
A települések közötti járatokon 4,5, míg a séta-, a program- és a rendezvényhajókon 17,7 százalékkal volt több az utas.
A legkedveltebbek továbbra is a Siófok–Balatonfüred–Tihany, és a Fonyód–Badacsony útvonalak voltak. A séta- és programhajókra legtöbben a siófoki, a keszthelyi és a balatonfüredi kikötőkben váltottak jegyet. Az idei év slágerének a társaság bulihajó és varázshajó programjai számítottak, ezeken mérték a legnagyobb utasszám bővülést. A bulihajókat több mint 22 ezren, a varázshajókat 9 ezren választották.

Balatonfüred, 2022. április 16. A Nemzeti Regatta hajó a siófoki kikötőben a Balatoni Hajózási Zrt. (Bahart) 176. hajózási szezonjának első napján, 2022. április 16-án. MTI/Varga György (Képünk illusztráció)
A közlemény szerint sokan éltek a hajózási társaság idén induló, online jegyértékesítési lehetőségével. A korábbi évekhez hasonlóan kedvelt volt a Kajla program, melynek keretében 5326 gyermek kirándult hajóval a Balaton körül.
A társaság az év hátralevő részében egyedi hajóprogramokat szervez.
Halloween alkalmából október 29-én gyerekhajók indulnak Balatonfüredről és Siófokról.
![]()
Badacsony, 2021. május 18. A balatoni hajózás elmúlt 175 évének főbb eseményeit bemutató kültéri fotókiállítás a badacsonyi mólónál 2021. május 18-án. A Balatoni Hajózási (Bahart) Zrt. idén ünnepli a balatoni hajózás 175. évfordulóját. MTI/Varga György
Ezen a napon Siófokról startol az év utolsó bulihajója is este. A tihanyi XX. Gardália Napok idején, november 5-én másfél órás nézőhajó indul a tihanyi személyhajó kikötőből, december 3-án pedig Mikulás hajókra lehet szállni Balatonfüreden és Siófokon.
A Bahart által üzemeltetett komp november 6-ig 40 percenként jár; Szántód felől 6.40 és 18.40 között, Tihany felől 7.00 és 19.00 óra között. A későbbiekben, a téli menetrend szerint óránként indulnak majd a járatok, amit nagy forgalom esetén sűrítenek. A menetidő 8 perc. További információk a Bahart honlapján olvashatók.