Otthon

Szenteste tavaszi fuvallattal

Csípős éjszakai fagyokat, hideg nappalokat és havazást is kaptunk az elmúlt két hét során. Nagyon úgy tűnik azonban, hogy az ünnepekre változik az idő.

Az idén sem lesz fehér a karácsony – írja legfrissebb előrejelzésében az Időkép. Egyelőre vége szakad a téli időnek. Fokozatos melegedés jön a héten.

A Kárpát-medencét jelenleg uraló fagyos légtömeget enyhe, óceáni eredetű léghullámok söprik el a hét első felében. Hétfő és kedd hajnalban is lehetnek erős fagyok, főként az északi tájakon kerülhetünk -10 fok közelébe. Még lesznek tájak, ahol napközben is fagypont közelében alakul a hőmérséklet, a legtöbb helyen azonban 2-9 fok közötti értékekre készülhetünk a hét első felében. Emellé többnyire fátyolfelhős, helyenként ködös, rétegfelhős idő várható számottevő csapadék nélkül.

Mi a helyzet a karácsonnyal?

A fehér karácsony sorsa is egyre inkább eldőlni látszik. A szerdától várhatóan tovább fokozódik az enyhülés, és

karácsonykor kifejezetten enyhe, kora tavaszt idéző időjárás jöhet.

(Forrás: Időkép)

Sok helyen fagymentesek lehetnek az éjszakák, napközben pedig többfelé a 10 fokot is átlépheti majd a hőmérséklet. Így az a kevés, meglévő hótakaró is nagy eséllyel elolvadhat, jelentős csapadékutánpótlás pedig egyelőre nem várható. Ha esetleg mégis jön valami, az nagy eséllyel eső formájában fog lehullani.