Otthon

Nem való a kisállat a karácsonyfa alá!

Az ünnepi időszakban az örökbefogadási kedv megnő, ám az örökbe adás száma nem, ugyanis sok állatmenhely a karácsony előtti hetekben leállítja az örökbefogadást. A Vigyél Haza Alapítvány nem támogatja az élő állat ajándékozását, sem pedig a meggondolatlan örökbefogadást – mondta Óvári András, az alapítvány alapítója a hirado.hu-nak.

Egy kutya tartása akár 15 éves kötelezettséggel is járhat, arról pedig komolyan el kell gondolkodni, hogy alkalmasak vagyunk-e ilyen hosszú távra elköteleződni – hangsúlyozta Óvári András.

A szakértő elmondta, hogy az ünnepi ajándékozáson túl a koronavírus okozta bezártság miatt is megnőtt az örökbefogadási kedv. Sokan egy szőrös kedvenccel enyhítenének a bezártság okozta komorságon. Ebben az esetben nagyon fontos felmérni, hogy a gazdijelölt később is elég figyelmet tud-e szentelni a kisállatnak, például az otthoni munkavégzés végeztével.

Az ajándékba kapott állatok ugyan az első pillanatokban kitörő örömet okoznak, ám néhány hét után kiderül, hogy az állattartás nehézségekkel is jár.
Ilyenkor szembesülnek a friss gazdik azzal, hogy az állat bizony komoly anyagi költségekkel jár, komoly felszerelés vásárlása szükséges, különböző védőoltásokat kell beadatni. A kisállattal foglalkozni kell, szobatisztaságra szoktatni, ami nem egy pár napig tartó feladat. További bosszankodást okozhat a lakást bepiszkító szőrzet vagy az állat szaga. A ketrecben tartott kisállatok is gyakori gondozást igényelnek, emellett mindennap ki is kell engedni őket, hogy levezethessék a felesleges energiáikat.

A megunt állatokat tilos kidobni. Már csak alapvető emberségből sem, de egy etetéshez szokott háziállat ember nélkül életképtelen, ha kitesszük az utcára, abba nagy eséllyel belepusztul.

Magyarországon az állat kidobása bűncselekmény, amelyért letöltendő börtönbüntetés is kiszabható.
Az állat megvásárlása vagy örökbefogadása előtt tisztázzuk magunkban, hogy mit is vállalunk. Az élőlény beszerzése nem csak karácsonyra szól, hanem az állat egész életére. Egy kutya 15–20 évig is él, fajtától függően a macskák is 10–15 évig élnek. Népszerű ajándék a teknős, ám egy jól tartott példány akár 100 évig is elélhet, tehát gyanítható, hogy a kis kedvenc jövendőbeli gazdijánál is tovább fog élni, és valóban egy életre szóló elköteleződést jelent.

Már az a döntés is komoly felelősségvállalást igényel, hogy magunkról eldöntsük azt, hogy alkalmasak vagyunk-e egy állat nevelésére, ha pedig más felelősségteljességéről kell döntenünk, még nehezebb a helyzet. Az ajándékozott szánna elég szabadidőt az állat gondozására? Nyaraláskor tudja kire bízni? Még a jövendőbeli gazdi lehetséges allergiáit is számba kell venni az ajándékozás előtt.

Kölyökkutya vagy kiscica befogadása esetén a lakás bútorzatát sem szabad sajnálni, sőt, jobban tesszük, ha egyik tárgyunkhoz sem ragaszkodunk, ugyanis egy kölyökkutya előszeretettel rágcsálja meg a kanapé szélét, vagy tekinti „ősellenségnek” a cipőinket, míg egy macska az összes arra alkalmas felületen a körmét fogja élesíteni. Természetesen a boltokban kapható erre a célra alkalmas eszköz, de ettől függetlenül nem zárhatjuk ki, hogy a tárgyainkban kár esik.

Ha kisgyermeknek ajándékoznánk állatot, előtte kérdezzük meg a szüleit. Ha saját gyermekünket szeretnénk meglepni, akkor pedig a saját időbeosztásunkat vizsgáljuk meg, hogy ha a gyermekünk ráun az állatra, akkor nekünk jut-e elég időnk gondoskodni róla.

(Fotó: illusztráció unsplash.com)

A karácsonyra kapott megunt játékoktól, könyvektől könnyedén meg lehet szabadulni, az állat viszont nem termék, amit visszacserélhetünk vagy eldobhatunk, ha nem tetszik, vagy meguntuk.
A leendő megajándékozott átment minden rostán és alkalmas állattartásra? Ebben az esetben már csak arra kell felkészülnünk, hogy a boltok az ünnepek alatt zárva tartanak, tehát az állat mellé minden szükséges dolgot meg kell venni, amire szüksége lehet, ilyen például néhány napi élelem (korának megfelelő), fekhely, gyógyszerek.

A menhelyek még komoly megfontolás után sem javasolják az élő állat ajándékozását. Minden állatnak saját személyisége van, az ajándékozott pedig saját magának sokkal könnyebben választja ki a neki szimpatikus jelöltet. Ha nem szeretnénk, hogy a meglepetés ereje elvesszen, adjunk plüssfigurát vagy ajándékkártyát, amin informáljuk a megajándékozottat arról, hogy élőlényt kap karácsonyra, ezzel megteremtjük azt a lehetőséget is, hogy maga választhassa ki az állatot.

Az alapítvány a meggondolatlan örökbefogadás elkerülése érdekében előzetes felmérés alapján engedi csak az adoptálást. A kérdőív segíti az alapítvány számára a megfelelő állat kiválasztását a leendő gazdinak, emellett az újdonsült „szülőnek” is megmutatja, hogy milyen kutya örökbefogadására alkalmas.

Az örökbefogadás nemes cselekedet, egy állat életét változtathatjuk meg vele, amennyiben felelősségteljesen tesszük azt.