Otthon

Lakásdekorációs alapszabályok

Ha otthonunk dekorálásáról van szó, nehéz megtalálni az arany középutat. A túl sok elem zavaróan zsúfolttá teheti a teret, a minimalizmussal pedig nagyon ügyesen kell bánni, hogy ne keltsen túl steril, barátságtalan hangulatot.

Minden évben új és új lakberendezési trendek látnak napvilágot – idén például a rendetlenségé a főszerep –, ám ha igazán időtálló módon szeretnénk dekorálni otthonunkat, érdemes az általános szabályokat figyelembe venni. Shannon Smith lakberendező szerint a harmonikus dekoráció három alappilléren nyugszik – a színeken, az anyagokon és az arányokon. „Véleményem szerint nem kell sok dolog ahhoz, hogy lakásunkat igazi otthonnak érezzük – mondja Shannon. – Ha ezt a három dolgot szem előtt tartjuk, bármilyen teret hangulatossá varázsolhatunk.”

Anyagok: minél több, annál hangulatosabb

A textúrák esetében bátran elengedhetjük a fantáziánkat, ugyanis ezek teszik igazán otthonossá a tereket. Jöhetnek a pihe-puha pokrócok, terítők, függönyök, szőrmés párnák, természetes anyagok – csupán arra figyeljünk, hogy a fényes anyagokkal, például selyemmel vagy bőrrel csínján bánjunk, és inkább csak egy-két elem esetében válasszuk őket.

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Színek: három árnyalattal dolgozzunk

Használjunk több árnyalatot a dekorálásnál, hiszen az feldobja a teret – még semleges színek esetében is. „Én mindig három színt választok – mondja Shannon. – Egy világosat, egy sötétet és egyet a kettő között. Ezekkel szépen elszórva dekorálok a helyiségben.”

(Fotó: illusztráció pexels.com)

Arányok: nagyban gondolkodjunk

A nagy fali képekkel, óriás szőnyegekkel, egész alakos tükrökkel remekül lehet „csalni”, ugyanis mind magasabbá, mind tágabbá tehetik a szobát optikailag. Erre különösen a kis lakásokban érdemes odafigyelni, hiszen így legalább érzetre nagyobbá tehetjük a teret.

(Fotó: illusztráció pexels.com)