A Budapest születése című mintegy negyedórás film a főváros 150 éves történelmét meséli el a Fortepan fényképei és számtalan egyéb forrásból vásárolt, korábban nem látott fotó és képeslap segítségével – közölték a készítők az MTI-vel.
A filmben látható először többek közt azoknak a képeknek a jelentős része is, amelyeket Tamási Miklós, a Fortepan szerkesztője fedezett fel a nagyrészt 1903-1912 időszakból csaknem 500 budapesti városképet ábrázoló drezdai Deutsche Fotothek honlapján.
Mintegy nyolcvanezer kép átválogatása után választotta ki Kondacs András rendező és csapata azt a 140 darab fotót, amelyet a parallax technika alkalmazásával tettek mozgóvá, filmszerűvé. A készítők célja az volt, hogy az évfordulóhoz méltó filmet készítsenek, amelyben az épített örökség gondozásának fontosságát is szerették volna kiemelni.
A film narrációjának szövegét Nyáry Krisztián írta, amelyet Hámori Gabriella színésznő olvas fel. A csupán ötfős Animatiqua Stúdió munkatársai, akik számos hasonló filmet alkottak már, több mint egy éve dolgoztak a Budapest születése című filmen, amelynek elkészülésében az Oscar-díjas Deák Kristóf filmrendező is közreműködött.
A film kibővített angol nyelvű verzióját az alkotók a tervek szerint nemzetközi fesztiválokon is tervezik bemutatni, valamint zajlanak az előkészületek egy egészestés Budapest mozifilmmel kapcsolatban is. A stúdió tervei között szerepel továbbá más magyar, valamint külföldi város történetének megfilmesítése is.